2010. április 30., péntek

Test és lélek a személyes évszámban



A numerológia ősi tudománya szerint a számok elárulják az ember személyiségének titkait, ráadásul az egészségi állapotról is jelzést adnak. Ilyen alapon felkészülhetsz saját és családtagjaid egészségi állapotára is.

Bármennyire is kételkedsz abban, hogy születésnapod kihathat életedre, tudnod kell, hogy a számok tudományát a világ minden kultúrájában alkalmazzák az ember jövőjének elemzésekor, mert úgy tartják, minden szám összekapcsolható valamilyen szellemi, fizikai vagy érzelmi-lelki szemponttal. A számok ezért irányt mutatnak, de mögöttes tartalmuk értelmezéséhez feltétlenül használni kell melléjük a személyes megérzéseket is.


Személyes évszám

Az emberi élet ritmusát a kilencéves ciklusok adják. A személyes évszám aszerint változik, éppen melyik év áll a naptárban. Ahhoz, hogy személyes évszámodat, megkapd, add össze következő születésnapodnak számjegyeit!

Példa

Ha következő születésnapod 2009. december 3-án lesz, akkor így add össze a számokat:

2+0+0+9+1+2+3=17

Az eredmény jegyeit ismét összeadva (1+7) a nyolcas számot fogod kapni. Idén tehát személyes éved száma a 8.


Milyen egészségi állapotot jeleznek a számok?

1
Az egyes szám mindig valami új kezdetét jelzi. Friss energiát és életkedvet. Ebben az évben használnod kell az eszedet, hogy segítse pozitív erőidnek kibontakozását. Keress új utakat egészséged megőrzésére. Ez lehet torna, kocogás vagy bármilyen más testedzés. Az egyes szám jelzi a szellemi kimerültséget és az emésztési problémákat is, ezért ügyelj fokozottan étrendedre, és iktasd ki életedből a stresszt, amennyire csak lehet. Ha új testedzési formát keresel, válaszd idén a jógát, mivel az szellemileg is ellazít, felfrissít.

2
Ez az esztendő arra lesz jó, hogy kissé elgondolkozz mindazon, ami mostanában történt veled. A kettes számhoz az egyensúly kapcsolódik, elsősorban az érzelmek terén. Akinek személyes évszáma idén a kettes, nyitottabbá válik, és könnyebben keveredik szívügyekbe, mint a korábbi években. Úgy érezheted, hogy változtatnod kell életeden, és fontos kérdésekben döntened kell. Miután meghoztad a döntést, megszabadulsz a nyomasztó stressztől, amely már szinte eluralkodott mindennapjaidon, és rányomta bélyegét az elmúlt évre. Ha gyors volt a tempó, lassítanod kell. Próbáld mindazt megszilárdítani, amit az előző években elértél, és amiből érdemes tovább építeni az életedet.
Szervezetedben hormonális változásokat tapasztalhatsz, amely főként nőgyógyászati problémákkal jár majd. Bőröd is érzékenyebbé válhat a megszokottnál. Fontos, hogy ebben az évben kimutasd érzelmeidet, ne titkold e1 azokat. Tölts minél több időt barátaid társaságában, mert az nagyon jó hatással van hangulatodra.

3
A hármas szám terjeszkedést, növekedést jelent, elsősorban az izomrendszerben. Ezért idén több izomfájdalommal, izomlázzal számolhatsz. Tapasztalni fogod, hogy keringésed kissé „ellustul", ezért most fontos a sport és a testmasszázs. Meg kell tanulni könnyedebben venni a gondokat és észrevenni a dolgok jó oldalát is. A nevetés a legjobb stresszoldó, ezért fogd fel az életet humorosabban, és mosolyogj sokkal többet. Érdemes lenne egy csomó új dologba belefogni, de vigyázz, csak annyit tervezz és változtass, amennyit képességeid és testi erőd megengednek.

4
A négyes szám az élet fizikai oldalára utal. Tehát fontos a testedzés! Törődj sokat a mozgással, és jól teszed, ha ügyelsz étrendedre is. Mivel könnyen változtatsz, ezért most is csak biztatni tudunk, vágj bele valami újba. Ez a keményebb munka éve lesz. Eredmények születnek, de ehhez energiát kell belefektetned. De ne feledd, ezt az energiát pótolnod is kell valahonnan. A négyes szám a lábakhoz és a vesékhez is kapcsolódik. Ezért különösen ezekre fordíts gondot. Feltétlenül szakíts időt magadra, és olyan tevékenységekre, melyekben örömödet leled.

5
Ismét lazítani kellene. Járj többet társaságba, pihenj, gyűjts erőt. De készülj fel: váratlan dolgok történhetnek életedben, sőt bőven akadnak benne hullámvölgyek is. Arra is gondolj, hogy amibe mostanában belefogsz, nem bizonyul tartósnak. Miután a ciklus közepén jársz, bizonyos nyugtalanságot érezhetsz.
Ügyelj a torkodra és a hangodra, mivel az ötös szám a kommunikációs képességgel áll kapcsolatban. Az ötös a mozgás és változás jelzője is, ezért lehet, hogy ebben az évben nagyon elfoglalt leszel, emiatt fokozottabban kell ügyelned egészségedre. „Mi történhet?" - teszed fel a kérdést, és hajlamos vagy túl könnyen venni egészségügyi problémáidat.

6
A hatos szám a teljesség száma, ezért nem csoda, ha tökéletességre törekszel. A dolgok most visszazökkennek a régi kerékvágásba egy meglehetősen nyugtalan év után. Sok minden érdekel, közöttük az egészséges táplálkozás is. Az érzelmi életed kissé zűrös, mert tele vagy a múltban gyökerező, eltemetett sérelmekkel és érzésekkel. Ez lelki fájdalomban és érzelmi ürességben nyilvánulhat meg. Próbálj békét teremteni végre önmagad és a külvilág között, keresd a harmóniát. Lelked most erre éhezik.
A hatos személyes évszámúnak arra van szüksége, hogy megnyíljon, szabadjára engedje érzelmeit. Ha ismét közel engeded magadhoz a szerelmet, lelkivilágod visszanyeri régi egyensúlyát.

7
A hetes személyes évszámú úgy érezheti, hogy idén legjobb lenne a homokba dugni a fejét. Nagyon érzékeny és befelé forduló, ezért hajlamos a pánikra és szorongásra, ám a legkisebb fájdalom felnagyítására is. Sokat panaszkodik ahelyett, hogy megkeresné az okokat. Ne aggódj: ha gyakran fáj a fejed, nyilván túl keményen dolgozol, ha a lábad hasogat, talán csak megerőltetted.
Ha úgy érzed, azt kell tenned, vonulj vissza és próbáld az élet mélyebb értelmét keresni. Elmélyülhetsz most és személyiségedet tovább gazdagíthatod. Próbálj egy kicsit önmagadra koncentrálni.

8
A nyolcas a gerincoszlop száma, így ebben az évben ízületi fájdalmaid lehetnek. A gerincoszlop egyben a rugalmasságot is jelképezi, ezért ha problémák vannak vele, lehetséges, hogy nem vagy elég könnyed az élet dolgaiban. Válassz olyan testedzést, ami javítja tartásodat, erősíti gerincoszlopodat. Ne legyél túl merev és túl szigorú.


9
A kilences szám az átmenet jele, jelzi a régi ciklus végét és az új kezdetét. A kilences személyes évszámú ember nyitott az életre és a változásokra. Előfordul, hogy túl sok mindennel foglalkozol egyszerre, és állandóan meg akarsz felelni mások elvárásainak. Emiatt gyakrabban van fejfájásod és orrmelléküreg-gyulladásod. Az izomfájdalmak egyértelműen jelzik, hogy csökkentened kell a tempót, és többet kell pihenned.
Mindazokat a tapasztalatokat használd fel, amelyekhez az előző években hozzájutottál. Nézd a legfontosabb dolgokat, amelyek életedre jellemzőek és tedd fel magadnak a kérdést: milyen döntésekkel tudod az életedet a legjobb irányba terelni? Nézz végig az elmúlt kilenc éves perióduson, gondolj az elmúlt évekre. De gondolj a továbbiakra is, amelyeket a megszerzett bölcsességgel újra kezdeni, illetve folytatni tudsz. Ez számodra a mesterév, amelyből le kell vonnod a legfőbb tanulságokat.


Írta: Susan Jessica Gartner

„Az óriások tánca”



A múltkori számban arról értesítettem a kedves olvasókat, hogy a miniszter asszisztense sikkasztott a minisztertől.
Azóta három új bizonyítékok kerültek napvilágra.

1. A koboldok a Gringotsból azt mondták, hogy minden hónapban 100 galleon ment az asszisztens számlájára és ment le a miniszter széfjéből.
2. A miniszter soha nem ad jogtalanul embereknek pénzt.
3. És végül az asszisztens családfájából kiderült, hogy a nagyapja Mundungus Fletcher, aki köztudottan egy csaló volt, s igen gyakran keveredett kétes ügyletekbe, s a hatóságokkal is gyakran meggyűlt a baja. Talán lehet, hogy tőle tanulta ilyen rosszul a sikkasztás fortélyait.

A bizonyítékok mind az asszisztens bűnösségéről tanúskodnak. A Wizentgam elítélte őt és elküldték az Azkaban 8976-es számú cellájába.

Írta: Daniel Wolf

2010. április 29., csütörtök

Virághoroszkóp


Rendkívül érdekes a virághoroszkóp, mely egyetlen szám - a születési nap - ismeretében pontos és lényeges információkat nyújt. Ez a horoszkóp leginkább az érzékenységre és az intuícióra fókuszál. Nincs más dolgod, mint az, hogy megnézd, hányadikán születtél - az év és a hónap ebben az esetben nem számít -, és kikeresd, hogy mi a virágjegyed.

Mi a virágjegyed?

Napraforgó: ha 1-jén, 10-én, 19-én, 28-án születtél.
Babarózsa: ha 2-án, 11-én, 20-án, 29-én születtél.
Szagosbükköny: ha 3-án, 12-én, 21-én, 30-án születtél.
Búzavirág: ha 4-én, 13-án, 22-én, 31-én születtél.
Liliom: ha 5-én, 14-én, 23-án születtél.
Pipacs: ha 6-án, 15-én, 24-én születtél.
Orchidea: ha 7-én, 16-án, 25-én születtél.
Margaréta: ha 8-án, 17-én, 26-án születtél.
Rózsa: ha 9-én, 18-án, 27-én születtél.


Napraforgó

Lendületes, közlékeny vagy, és rendkívül kellemes társaság - rendszerint kivívod környezeted csodálatát és tiszteletét. Sziporkázó egyéniségednek köszönhetően sokszor állsz a figyelem középpontjában. Időnként azonban hajlamos lehetsz a zsarnokoskodásra - a rád jellemző tekintélyérzetnek köszönhetően. Mivel harmonikus életre vágysz, meg kell tanulnod leküzdeni dominanciára való hajlamodat, illetve lobbanékonyságodat. Ez különösen a szerelemre értendő: a legjobb, ha az ösztöneidre bízod magad, ám nem feledkezel meg a tapintatról sem.


Babarózsa
Legpozitívabb vonásod, hogy a nehéz helyzetekben is következetes maradsz. Ám ez az erényed sokszor merevségbe és túlzott makacsságba csaphat át. Erősen vonzódsz a természethez, nem szereted a művi dolgokat. Az emberi kapcsolatokban is az igazit, a valóságosat keresed. Képtelen vagy egyedül élni, a magány hihetetlenül abszurd dolognak tűnik számodra. A párkapcsolatban szenvedélyes és kimondottan őszinte vagy a másikhoz - cserébe pedig értelemszerűen ugyanezt várod el.


Szagosbükköny

Valóságos örökmozgó vagy, akkor érzed jól magad, ha körülötted minden energiával teli, és állandó változásban van. A szabályokat nem neked találták ki, úgy gondolod, a kötöttségek korlátoznak a szabadságodban. Rendkívül kíváncsi természetednek köszönhetően mindent magad akarsz megtapasztalni, és mindenhol szeretnél jelen lenni. Energikusságod egy ideig feltüzeli a környezeted, ám a körülötted élők hamar belátják, hogy lehetetlen tartani veled a lépést. Próbálj néha lassítani, és légy egy kicsit állhatatosabb - különösen, ha párkapcsolatról van szó.


Búzavirág

Legtipikusabb vonásod a hűség. Bár környezeted nagyra értékeli ezt a tulajdonságodat, téged olykor gúzsba köt. A túlzott biztonságra való törekvésed ugyanis gyakran megakadályoz az újdonságok kipróbálásában. Vannak szituációk, amikor le kellene mondanod a harmóniáról és a merevségről ahhoz, hogy új élmények áramolhassanak be az életedbe. A szerelemben is lehetnél lazább. Bár hűséges természeted rendkívül szilárd alapot adhat a kapcsolatodnak, néha nem árt egy kis bolondságot is belecsempészni.


Liliom

Rendkívül intelligens és rokonszenves ember vagy. Szeretsz társaságban mozogni, sokat beszélgetni, azt azonban nem kedveled, ha környezeted beleszól a dolgaidba. Egészen addig élvezed a baráti köröd jelenlétét, amíg nem próbálnak szabályozni. Amint számodra nem tetsző véleményt osztanak meg veled, előfordulhat, hogy fortyogó tűzhányóvá válsz. Próbáld kicsit visszafogni az indulataidat, és csak akkor húzd fel magad, ha arra valóban van okod. Ellenkező esetben lobbanékony természeteddel könnyen elmarhatod magad mellől az embereket - akár a párodat is.


Pipacs

Rendkívül érzékeny vagy, aki intuitív jellemének köszönhetően remekül elboldogul az érzelmek világában: ha barátságról vagy szerelemről van szó, otthonosan érzed magad. Bármit megteszel a számodra fontos embereknek. Amennyiben viszont az élet racionális, materiálisabb oldalával találod magad szembe, biztonságérzeted könnyen meginoghat. Pedig nem ártana, ha jobban szerveznéd a hétköznapjaidat, szétszórt jellemeddel ugyanis megnehezítheted az életed. Ha szükséges, készíts konkrét terveket egy-egy megvalósításra váró dologgal kapcsolatban.


Orchidea

Félénk, nem ritkán visszahúzódó embernek ismer a környezeted. A konfliktusokat inkább elkerülöd ahelyett, hogy szembenéznél a saját életed nehézségeivel, majd megoldanád a problémát. Mindemellett bármikor készen állsz önzetlenül segíteni a számodra fontos embereknek - ami miatt kimondottan nagyra becsülnek. A hétköznapok során azonban gyakran rád telepszik a szomorúság ahelyett, hogy örömmel töltenének el mindazok az eredmények, melyeket elértél. Kicsit vedd lazábban az életed, és mosolyogj!


Margaréta

Nagyon kitartóan ragaszkodsz az álláspontodhoz, miközben egyfajta vakmerőség is jellemző rád. Ha valamit a fejedbe veszel, azt általában véghez is viszed, nem számít, mibe kerül. Mindehhez szükséged van a rád jellemző tisztánlátásra és racionalitásra. Meglehetősen komoly ember vagy, aki élete nagy részében célorientáltan cselekszik. Bár ez a tulajdonságod a munkában nagy hasznodra válik, azért a magánéletben ne felejts el kicsit lazítani. Különösen a szerelemben fontos, hogy spontánul és lazábban viselkedj.


Rózsa

Heves vérmérsékletedet és lobbanékony természetedet minden barátod ismeri. Nemcsak a saját ügyeidért állsz ki, hanem a számodra fontos emberekért is felelősséget vállalsz. Családtagjaid és barátaid biztos támaszra lelnek benned. Bátorságodnak köszönhetően nemigen hátrálsz meg a nehezebb feladatok láttán sem. Ám meg kell tanulnod különbséget tenni a fontos és kevésbé fontos dolgok között. Vannak az életben olyan szituációk, amikor jobb stratégiának bizonyul, ha lemondasz valamiről, vagy félreállsz. Nem tudhatod ugyanis, hogy a cél elérésével nem vesztesz-e sokkal fontosabb dolgokat.


Írta: Victoria Vulpine


A varázsvilág szégyene


Mindannyian tudtuk, hogy a miniszter asszisztense nem a legjobb ember. Számtalan példa volt rá, hogy a kisebb pénzösszeget emelt le a miniszter számlájáról. A Minisztérium feje ezt persze nem tudta.
Ezek a havi 100 galleonok a miniszter fizetéséhez képest csekély jelentőségűek, aki így észre sem vette a hiányt.

Az asszisztens kis titka azonban most napvilágra került. A tegnapi napon észrevették a Gringots koboldjai, hogy a miniszter úr számlájáról eltűnt 1000 galleon és érdekesen pont ennyi ment az asszisztens számlájára. Az asszisztens azt mondta, hogy ez az egész nevetséges, s a koboldok szúrtak el valamit. Ez persze lehetetlen, a koboldok mágikus tulajdonságaik miatt nem tudnak hibázni.

A titkár ez után azzal a mesével állt elő, hogy a miniszter ajándékozta neki. A miniszter erre ezt nyilatkozta:

- „Nem adtam semmit annak a pénzsóvár, fukar embernek! Ez a második legnagyobb ostobaság, amit hallottam az óriások tánca után."
Arról, hogy az óriások tudnak-e táncolni a következő cikkemben értesítem a kedves olvasókat (átvitt értelemben).

Írta: Daniel Wolf
A politika részleg írója

2010. április 28., szerda

A vérfarkas bosszúja


A minisztériumi Titkár újabb gyilkosságot követett el, de sajna ezúttal két ember életébe került a veszélyes akció.

A Mágiaügyi Minisztérium Főtitkára a mai napon is újabb botrányt csinált. Nem csak, hogy megszökött a cellájából, de még sikerült megölnie egy nagyon fontos és befolyásos személyt. Az egyik rab látta az esetet:
- „A titkár átalakult farkassá, mert, hogy telihold volt. A fogaival elrágta valahogy a vasat és kimászott rajta. Az emberek pechére pont arra ment az Azkaban Igazgatója. A vérfarkas azonnal megharapta az intézmény igazgatóját, aki ráküldött egy kábító átkot. Erre azonban még jobban begerjedt és halálra marcangolta az igazgatót, aki védekezés képp ráküldte még a gyilkos átkot" - nyilatkozta a rab. (Legalábbis ezt akarta cenzúrázott formában közölni. Szükség volt az átalakításra, mivel igen trágárul beszélt az úr.)

Az ügy után nem indítottak eljárást. A két embert május elsején temetik Roxmorts temetőjében.

Írta: Daniel Wolf

2010. április 26., hétfő

Nem mindent tudunk


- Nem mindent tudunk - nyilatkozta a bűnűzési ügyosztály vezetője. A mondatát azzal lehet indokolni, hogy a Miniszter Titkára egy vérfarkas.
Azzal, hogy vérfarkas, semmi gond nincs. De azzal, hogy teliholdkor a miniszteri irodába ment, már nyomasztó. A titkár teljes tudatában volt annak amit csinált. A merényletet valószínűleg bosszúból kísérelte meg. A miniszter lélekjelenlétének köszönhetően megúszta egy karmolással a támadást. A bűnözőt azonnal elítélték emberölési kísérlet vádjában. A további sorsáról a Winzengamot dönt, akihez elküldték a harmincegy éves nőt.
A további hírekről, ha van, értesítem az olvasókat.

Írta: Daniel Wolf

A Grácia Roxfort története



Ki ne ismerné a híres, neves varázslóképző iskola történetét? Nos sajnos járnak olyan diákok a falak között, akik előtt nem teljesen tiszta a Grácia története. Részben e nebulók, részben az emlékezés miatt az Alapítók egy könyvet készítettek, amelyet, A Grácia Roxfort története címen, minden boltban megkaphatunk.
De persze, az még izgalmasabb, ha élőben láthatjuk a szereplőket. A film egészen a testvérek megérkezésétől a mai napig peregteti le szemünk előtt az eseményeket.
Hogy filmszereplők-e a tanáraink? Nem, csak egy főzet segítségével a színészek a tanárok alakját ölthették magukra.
A film több mint 3 órás. No igen, van mit elmesélnie a kíváncsi nézőknek.
Úgyhogy diákok talpra fel, nézzétek végig, ahogyan keletkezett ez a varázslatos intézmény!
A mozikban, április 14.-től 30-áig vetítik, legalább is az Abszol úton.

A premieren, volt szerencsém elkapni egy tanárt, Amy professzort.
- Én nagyon örülök, hogy ennyi embert érdekelt az iskola alapkőletétele. Remélem, ez egy kis segítség is ahhoz, hogy hova adják be gyermekeiket a szülők - nyilatkozta már-már meghatottan a vámpírtan professzorasszony.

Köszönjük tanárok és tanárnők, hogy megírták a könyvet és azt, hogy engedélyezték és segítettek a film készítésében!

Te, kedves olvasó, jegyezd fel a naptáradba, hogy itt az idő, hogy megismerd a suli történelmét!


Jó szórakozást:
Susan Jessica Gartner
Az abszolúti Movieplayer állandó megfigyelője

2010. április 24., szombat

Heti horoszkóp


Kedves Bak!


A hét első napján még vigyáznod kell, hogy ne robbanjon ki egy komolyabb varázslópárbaj közted és egy rosszakaród között, de keddtől elindul egy nyugodtabb, békésebb időszak. Épp ezért hétfőn kövess el mindent, hogy mindenkivel megtaláld a hangot. Lehet véleményed, de ne ragajd egyből pálcát minden probléma megoldásához!
Nagyobb kárt fogsz tenni egy iskolai, generációk óta féltve őrzött műtárgyban a hét közepén... Valószínűleg az fog kiderülni, hogy jobb, ha minél előbb túljutsz rajta, s vállalod a következményeket.
A hétvégén remekül leszel. Kirándulás, társasági összejövetel, meghívás jöhet. Ez mind azt szolgálja, hogy jól érezd magad. Más dolgod nincs is, mint átadni magad az élvezeteknek. Élvezd az életet!

Kedves Vízöntő!

Nagy változások fognak történni ezen a héten. Lehet, hogy elsőre nem fog tetszeni, de idővel kiderül, hogy nem is olyan rossz.
A hét közepén összefuthatsz valakivel, aki teljesen felforgathatja az elképzeléseidet önmagadról, a szerelemről és az egész életről. Olyan lesz ő, mint egy forgószél, de nem kell megijedned, mert ő is segít a változás elfogadásában. Lehetséges, hogy a patrónusod is átalakul, olyan mértékű lesz a felismerés.
A hétvége előtt az egyik rokonod miatt kellemetlen perceket élhetsz át. Egy igen kedvezőtlen szövegű rivalló röppenhet eléd a reggelinél. Ne sokat őrlődj rajta!
Hétvégén lazíts! Engedj el minden gondot, és add át magad a pihenésnek!

Kedves Halak!

A hét elején azonnal azzal kell szembesülnöd, hogy milyen nehéz a békét megőrizni. Rengeteg az ingerült ember, aki rögtön „robban”, ha valami kicsi nézeteltérés adódik, s az átkaik valamiért mindig rajtad csattannak. Ne hagyd magad! Az alattomos támadások után vágj vissza!
A hétvégét megelőző napon fokozottan óvatosan közlekedj, avagy inkább ne is ülj seprűre! Balesetveszély fenyeget. Főleg sötétedés után vigyázz magadra!
A hétvégén legyél a pároddal minél többet kettesben! Ha még nem találtál rá az igazira, akkor figyelj nagyon, egy varázsló vagy boszorkány megdobogtathatja a szíved.

Kedves Kos!

Ezen a héten elég anyagiassá válhatsz. Nem baj, ha komolyan veszed a pénzt, de ne vidd túlzásba! Azért néha meg lehet engedni egy nyelvnyújtó nyalánkság hívogatásának.
A hét közepén tele leszel életvidámsággal.
A hétvége előtt egy barátod pénzügyi zavarba kerülhet, és tőled várja a megoldást. Fontold meg, mit lépsz!
A hétvégén figyelj rá, hogy mit és mennyit eszel! Az egészséges ételeket részesítsd előnyben, s lehetőleg ne a legzsírosabb csirkecombokat fald be, akkor sem ha azt készítik legjobban a házimanók.

Kedves Bika!

Nem fogsz unatkozni ezen a héten, folyton lesz valami vagy valaki, ami, illeteve aki feladatot ad neked. Egy Bájitaltan lecke jó nagy fejtörést fog okozni.
A hét elején gyors és okos döntést kell hoznod pénzügyi téren, aztán bölcs tanácsot kell adnod. Mielőtt mondanád, számolj tízig, és csak akkor nyilatkozz, ha a szavaid szeretettel vannak átitatva!
A hét közepén a szüleiddel és/vagy a rokonaiddal lehet összezördülésed. Igyekezz kivenni az indulatot, és maradjon a tisztelet! Így sikerülhet egy elhúzódó viszályt megelőznöd.
Még a hétvége előtt munkahelyi nézeteltérés is adódhat egy félreértésből. Az egyik professzor úgy gondolod, hogy igazságtalan volt veled. Ne reagálj elhamarkodottan, halaszd jövő hétre!
A hétvégén lassulj le! Olyasmivel töltsd az időd, ami megnyugtat: pl. séta a parkban, a gyógynövények gondozása stb.


Kedves Ikrek!

Rögtön a hét elején gyorsan kell reagálnod. Lehet, hogy meg kell védened magad egy iskolai ügyben. Állítólag az éjszaka közepén lófráltál az iskolában. Ezt egy rosszakaród terjeszti. Ne hagyd magad! Érvelj adatokkal minél előbb! Ne várj, mert egyre nehezebb helyzetbe kerülhetsz!
Szerencsére amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan el is múlik a „balhé”, mivel egy barátod kisegít alibivel, mi szerint egész este robbantós snapszlit játszottatok, majd együtt indultatok el a hálókörletbe aludni.
A hét közepén vár rád egy érdekfeszítő beszélgetés. Sokat tanulhatsz belőle. Szó szerint is, ha megragadod az alkalmat.
A hét vége előtt vigyázz a testi és lelki épségedre! Óvatosan közlekedj, ne vegyél részt a kviddics edzésen, és ne keveredj semmilyen titkos viszonyba! Olyan zavaros helyzet alakulhat ki, amelyből hosszadalmas lesz kimászni. Figyelj oda!
A hétvégén rakj rendet magad körül! Mit keres a bájitaltan órára vásárolt patkénylép a nagy csomag tökös derelye között?


Kedves Rák!

Úgy indul a heted, hogy balesetveszélyes helyzetbe kerülhetsz. Ne siess! Inkább késs el, semmint hogy ne érj oda! Egy őrült repülhet neked a légtérben.
Aztán konfliktusba keveredhetsz valakivel. Ha azt látod, hogy az illető elfogadhatatlan stílust enged meg magának, hagyd ott, semmiképp ne ragadj pálcát!
A hét közepén valami kellemes meglepetésben lesz részed. Valaki megdicsér, vagy olyasmit tesz, ami arról árulkodik, hogy nagyra becsül téged. Ne utasítsd vissza, köszönd meg az elismerést!
A hétvége előtt vigyázz a pénzedre, tedd biztonságos helyre! Csak azt vedd meg most, ami feltétlenül szükséges. talán nem most van szükséged a harmadik fejnyelő fedőre!
A hétvége kitűnő lenne egy utazásra. Látogasd meg a vidéki rokonaidat vagy barátaidat! Meglátod, örülni fognak neked. De vigyázz az alkohollal, a hamradik lángnyelv whisky már megárthat!

Kedves Oroszlán!

Ezen a héten új tanárod lehet, vagy új feladatot bíznak rád. Bármelyik is legyen, nem lesz könnyű a kezdet. Szükség lesz a józanságodra és a diplomáciai készségedre. Sose indulatból beszélj, máskülönben magad alatt vágod a fát.
Ebből a szempontból a hét közepe lesz a legkritikusabb. Ha ezt sikerül konfliktus nélkül megúsznod, akkor minden rendben lesz. Ne állj az újdonság felé előítélettel. Egy kórsággal szenvedő emberben is lehet rengeteg jóság...
Még a hétvége előtt a párod – vagy valaki, aki közel áll a szívedhez – kissé zavarosan fogja kifejezni magát. Mielőtt bosszankodni kezdenél, szólj, hogy mondja el érthetőbben, lehet, hogy valaki zagyváló átkot szórt rá!
A hétvégén oszd be a pénzedet! Ha így teszel, kiderül, hogy jobban állsz anyagilag, mint gondoltad. A pluszpénzt se költsd el! Jövő hónapban nagy szükséged lesz rá.

Kedves Szűz!

Ne ijedj meg, ha a hét elején változások lesznek a Grácián! Ne hidd, hogy ellened irányul mindez! Várj kicsit, és kiderül, hogy mit tanulhatsz ebből. Emellett vedd komolyan azt a külföldi cserediák lehetőséget, amely most talál meg! Ez nagyot lendíthet a karriereden.
A hét közepén ne engedd, hogy kimondatlan titkok vonják el a figyelmedet és ezáltal az energiáidat! Lehetőleg tisztázd mindenkivel, hogy mit vár el tőled, ne kelljen kitalálnod, hanem mondasd ki vele! Így lesz tiszta a helyzet és korrekt a feladat.
A hétvégén nagyon jól fogod érezni magad. Ne lepődj meg, ha több meghívást is kapsz! Népszerűséged a topon lesz. Nyugodtan menj el több helyre is! Bár a legjobbnak a Három Seprűben rendezett buli tűnik, ne hagyd ki a Szárnyas Vadkant sem, mert ott érdekes híreket hallhatsz!

Kedves Mérleg!
Rögtön a hét kezdetén egy összeesküvés-elméletbe bonyolódhatsz, ha nem vigyázol. Állítólag az egyik professzort ki akarják utálni az iskolából, s egy óriási trágyagránát akció indul hamarosan. Ha tudsz a dolgoról és nem akadályozod meg, akkor is ludas vagy. Vagy gyere el onnan, vagy határozottan határolódj el!
A hét közepén új lendületet kaphat egy régi vágyad. Ez lehet utazás vagy sport. Úgy látszik, közeleg az idő, amikor megvalósulhat. Rajtad is múlik, hogy mikor. Tedd meg a tőled telhetőt, a többit bízd a jó sorsodra! Valószínűleg felkérést kapsz a házad kviddics csapatába.
A hétvégén lazíts: tedd fel a lábad, és pihenj! Semmi megerőltetőt nem szabad csinálnod. Muszáj regenerálódnod, máskülönben le fogsz robbanni. Az egészséged a tét…

Kedves Skorpió!

Élvezni fogod ezt a hetet. Rengeteg izgalmas dolog fog történni. Több érdekes ember fog megtalálni. A Szárnyas Vadkanban megszólít egy boszorkány. Beszélj vele!
Ha van párod, igyekezz hűséges maradni! Ha még nincs, akkor mindent bele! Most több jelentkező közül is választhatsz, de nem kell elsietned a döntést.
A hét közepén viszont ne a szerelmi életeddel foglalkozz, hanem a munkádra koncentrálj! Itt bizonyítanod kell, illetve végre bebizonyíthatod, hogy mire vagy képes. Erre a lehetőségre vártál. Ne szalaszd hát el!
A karriered építése elvonhat a magánélettől és a családtól. Ezt lehet, hogy ők nehezményezni fogják. Hétvégén kiengesztelheted őket egy vidám, közös programmal. Lehet ez közös kviddics, a Mézasfalás meglátogatása stb.

Kedves Nyilas!

Mindjárt a hét elején munkahelyi konfliktusba keveredhetsz. Jó lenne, ha indulatmentesen tudnál reagálni. Lehet, hogy fel fog bőszíteni az eljárás, de ne mutasd ki a dühödet, mert felhasználhatják ellened! Szerencsére lesz időd okos stratégiát kigondolni, s nem a közelharcban oldódik meg a dolog, bár lehet, hogy védekezésre kell pálcát használnod majd.
A hét közepén tele leszel tervekkel. Még az is előfordulhat, hogy egy külföldi munka, utazás vagy tanulmány lehetősége bejön a képbe. Ne sokat töprengj, élj vele! De nem kell elkapkodnod a döntést. Tájékozódj, és járj utána a részleteknek is!
Még a hétvége előtt legyél óvatos a közlekedésben. Különösen sötétedés után kell vigyáznod, hat után már ne indulj el seprűvel.
A hétvégén egy szép emberrel fogsz találkozni, aki le fog nyűgözni. Ne tegyél senkit féltékennyé!


Írta: Victoria Vulpine

2010. április 23., péntek

A Miniszter újra a vezetői székben


Tegnap tudtam meg, hogy a mi kis „tisztességes” miniszterünk tényleg tiszteli a törvényt.

„A miniszter teljesen ártatlan” - jelentette ki a bűnűzési osztály vezetője.

Az eljárások befejeztével kiderült, hogy a Mágiaügyi Miniszter teljesen ártatlan. A múltkori vallomása igaznak bizonyult. Megkérdezték a Szerencse Bazár tulajdonosát, aki azt állítja, hogy a miniszter valóban nyert 1.000.000 galleont. A vezető azt is állítja, hogy a miniszter nem volt nála azóta, mióta megnyerte a pénzösszeget, így az összes vád alól felmentették.
A Miniszter azt mondta (nekem legalábbis), hogy megértését kéri a varázstársadalom lakóinak.

Írta: Daniel Wolf

2010. április 22., csütörtök

Visszatért egy halálfaló?



Néhány órával ezelőtt arról értesültem, hogy a Sötét Jegyet látták egy Middlesburgh-i kvibli-ház fölött lebegni. Megerősítés sokáig nem érkezett, de a körülmények befolyásában egy gonosz tréfára gyanakodtak, mígnem történt még valami. Egy bizonyos varázsló húga, aki abban a házban lakott amely felett a Sötét Jegyet észrevették így nyilatkozott:

,, - Éppen hazafelé jöttem a piacról, jó nagy csomagokat hozva teljesen egyedül, és éppen az utcánkba fordultam be, amikor megláttam a Jegyet! Rögtön hátrálni kezdtem, de aztán elbuktam valamiben és csúnyán bevertem a fejemet... Többre nem emlékszem."

Miután ez az eset megesett egy szomszéd hívta ki az aurorokat, akik gyanúsnak találták a helyzetet, tekintve, hogy Tudjukki megszűnt létezni. Már le akarták zárni az ügyet annyival, hogy bizonyára tévedés történt, amikor a házból felhangzott egy női sikoly.
Az aurorok rögtön odaszaladtak, és megtalálták Mrs. Thomson-t (a kvibli nő), aki a macskáját szorongatta, de a macska meghalt, halálos átokkal ölték meg.
Ezek után az egész ház át lett kutatva, és a dolgozószobában rábukkantak még egy holttestre, mégpedig Mr. Thomson-ra, aki a székében „ült”, egy könyvvel a kezében. Kihallgatták Mr. Doors-t, Mrs. Thomson fivérét, aki úgy vélte, egy régi ellenség állhat a háttérben, mire Mrs. Thomson azt vallotta, neki és férjének soha nem voltak ellenségei. Olyanok pedig végképp nem, akiknek bármiféle közük lehet halálfalókhoz. Mr. és Mrs. Thomson közkedvelt személyiségek voltak a városban.

Lehetséges, hogy a halálfalók egy utódja bukkant fel a semmiből? Rablás nem történhetett, mert semmi nem tűnt el, egy cserépdarabkát leszámítva, de kétlem, hogy ennek bármi köze lehetne a gyilkoshoz.

Még egy gyilkolás történt, Birmingham mellett egy kis faluban, ahol egy mugli gondnokon hajtották végre a halálos átkot, majd, a muglin túllépve egy mugli születésű családot mészároltak le. Megerősítették, hogy Cruciatussal kínozták őket halálra.

Amíg az elkövetőt nem kapják el, mindenki legyen nagyon óvatos, főleg a mugli születésűek, hisz ha tényleg egy halálfaló (mi több, akár Tudjukki) utódjával állunk szemben őket érheti a legnagyobb fokú támadás. Azt is tanácsolom, hogy sötétedés után ne tegyük ki a lábunkat a házból, mert ez csak még jobban veszélyeztetné valamennyiünk biztonságát.

Írta: Aletha White

2010. április 21., szerda

A miniszter vallomása



A tegnapi cikkemben kiderült, hogy mit csinál a Mágiaügyi Minisztérium feje a szabadidejében. Most kiderült, hogy ő mit gondol erről.
A miniszter a tegnapi kihallgatáson azt mondta, hogy ő teljesen ártatlan. Idézem
- „Nem hazudott a titkárom. Tényleg havonta 10.000 galleont utalnak a számlámra. Ezt a pénzösszeget a Szerencse Bazárban nyertem egy éve. Összesen 1.000.000 galleont kaptam a mázlim miatt. Mivel a tulajdonos nem tudta ezt a nagy nyereményt egyben átutalni, így tizedenként küldte el. A szerencse iparban dolgozó ember elfelejtett témát írni a számlákra így a titkárom nem tudhatta milyen okból jött a pénz.”

A vallomás hibátlan lenne, ha a miniszterúr tudná magyarázni a széfet, melyből átutalták a pénzt. A számlát birtokló Fenger urat semmilyen ág nem köti össze a Szerencse Bazár tulajdonosával, így nem lehetett közös széfük.
Vajon, hogyan fog kimászni ebből a helyzetből a miniszterúr?

Írta: Daniel Wolf

2010. április 18., vasárnap

Egyiptomi horoszkóp


Az egyiptomi horoszkópban minden hónapnak egy uralkodó istene van. Nézd meg, hogy a te istened milyen jellemvonásokkal rendelkezik, mivel rá hasonlítasz te magad is.

Az ókori egyiptomiaknak nemcsak a monumentális piramisokat köszönhetjük, hanem számos tudományágban elért eredményeik mellett, különleges, fáraók és az istenek hasonlóságán alapuló horoszkópjukat is. A következőkben megtudhatod, hogy a több ezer éves kairói tekercsek alapján készült rendszer szerint, melyik jegybe tartozol.


Ozisz (dec. 31. - jan. 14.)
A Nílus szülöttje vagy, ezért az istenektől nagylelkűséget kaptál ajándékba. Kész vagy mindenkinek önzetlenül segítséget nyújtani, amit sajnos sokan ki is használnak benned.
Nagylelkűséged mellé józanságra is szükséged van, hogy képes legyél kiszűrni a hamis kéréseket. Így lelheted meg belső harmóniád.

Thot (jan. 15. - jan. 31.)
Thot Hórusz védelmezője és Ozirisz tanácsadója volt, mindemellett pedig az írás és a bölcsesség istene. Közel áll a holdhoz. A te bölcsességed is nagyon sokoldalú. Kutatod az ismeretlent, és jó
tanácsadó vagy, hiszen tudásodhoz hatalmas empátia is párosul. Használd képességeid, és segíts másoknak!

Amon (febr. 1. - febr. 14.)
Eredetileg a levegő istene, kezdetben kék színűként ábrázolták. Neve azt jelenti: aki rejtve van. Szerepe később keveredett Rével, a napistennel.
E jegy szülötteként a bátorság, az őszinteség és a becsületesség a fő erényed. Életedet a logikus döntések uralják, kiváló kommunikációs készséged miatt pedig sok barátot és támogatót tudhatsz magad mellett. Szereted pontosan felépíteni minden lépésed, de vigyázz, hogy ne válj merevvé.

Hathor (febr. 15. - márc. 31.)
Hathor Ré, a teremtő lánya. A szépség, a termékenység, a vidámság és a szerelem istennője. És érdekes módon a részegségé.
Te magad is könnyed személyiség vagy. Ha nem is vagy érzékeid rabja, könnyen esel szerelembe, és nem veted meg a jó ételeket sem. Figyelj, hogy ne légy túl könnyelmű!

Szahmet (ápr. 1. - máj. 14.)
A háború és a betegségek istennője. A mai napig úgy tartják, hogy ő okozta az aszályokat, az éhínségeket és a boldogtalanságokat.
Természeted szélsőséges, makacs, szenvedélyes és sajnos sokszor meggondolatlan. Igyekezz első reakcióidat kordában tartani, számolj el tízig, és csak utána szólalj meg - ezzel magadnak és másoknak is jót teszel.

Ozirisz (máj. 15. - jún. 30.)
A termékenység és a természet körforgásának istene. Miután testvére, Széth meggyilkolta, Ízisz életre keltette.
Szívesen ismerkedsz új emberekkel, tevékenységekkel, de ha csalódás ér, azonnal valami másba fogsz. Igyekezz szembenézni a problémákkal, és ne menekülj.

Ptah (júl. 1. - aug. 15.)
Ptah a kézművesek és a művészetek pártfogója az egyiptomi mitológiában.
Sokszor lusta és kedvetlen vagy, ám ha megvan a kellő motiváció, akkor nem lehet semmi sem akadály. Félénk és érzékeny lelkű vagy, ami könnyen befolyásolhatóvá tesz téged. Különösen akkor, ha az ellenkező nemtől érkezik a vélemény. Ne hagyd magad, ne légy áldozat!

Hórusz (aug. 16. - szept. 30.)
Hórusz az ég istene, az egyiptomi fáraó mindenkor az ő megtestesülése volt.
Céltudatos, kockáztató, az igazáért harcolni tudó szellemiség jellemez. Tetteidért mindig vállalod a felelősséget, így alkalmas vagy vezető pozíció betöltésére. Sokan félnek túlzott határozottságodtól, így csak kevés igaz barátot tudhatsz magad mellett.

Neftisz (okt. 1. - nov. 30.)
Neftisz istennő Széth felesége, a halottak istennője. Hollószárnyakkal ábrázolják.
Titokzatos személyiségedet színes fantáziavilágod egészíti ki. Kissé melankolikus vagy. Nehezen engedsz közel magadhoz másokat, mert félsz a csalódástól. Más emberek boldogtalansága azonban azonnali cselekvésre késztet.

Anubisz (dec. 1. - dec. 30.)
Anubisz a halottak és a balzsamozás sakálfejű istene, aki felügyeli a halotti ceremóniákat és a mumifikációt.
Ennek eredményeképpen erős egyéniséggel rendelkezel, minden rád mért csapást kibírsz, és soha nem félsz semmitől. Titkaidat soha nem tárod fel, hiszen ősi fogadalmak kötnek téged a titoktartáshoz.


Írta: Victoria Vulpine
Forrás: http://femina.hu/

2010. április 17., szombat

Lemond a miniszter?


A minisztériumból ma kiszivárgott, hogy a Minisztérium feje egy csaló.
„A miniszter nem is olyan becsületes” nyilatkozta a minisztérium titkára. Tőle tudtam meg, hogy a miniszter úr számlájára minden hónapban 10000 galleont utaltak. Ez az összeg viszont messze felülmúlja a fizetését. Ami egyébként 2000 galleon. Az ötszörözött pénz mennyiséget a kormányzó a Gringots bank, 976-os széfjéből lopta el. A széfet egy Fenger nevű varázsló birtokolta, de őt már három éve a Szent Mungóba gondozzák. A miniszter ezt kihasználva elsikkasztotta a pénzösszeget.
A minisztérium emberei azonnal felmondásra utasították pénzcsalót. Vajon lemond a miniszter?

Írta: Daniel Wolf

Fékezhetetlen zavar a mágiában - Új fejlemények


Az EVHK (Elektronikai Válsághelyzet Kiaknázása) nevű szervezet csapata két napja tért vissza Londonba, s egyből összehívtak egy tanácsot, melyen megvitatták az eredményeket.
A mai napon, a délelőtti órákban tartott sajtótájékoztatón James Paradise, az EVHK vezetője számolt be a publikumnak és a média képviselőinek az elvégzett kísérletek eredményeiről.

- ,,Mára már teljes bizonyossággal beszélhetünk a helyzet súlyosságáról. Az egy hónapja közölt információk pontosak voltak. A varázslók, boszorkányok varázsereje valóban 0,2 %-kal csökken évente a mágikus impulzusok hatása miatt."

A bejelentést újfent, mint egy hónappal ezelőtt, morajlás követte, s néhányan a közönségből be is kiabáltak. Látható volt a feszültség, amelyet a jelenleg felálló helyzet a nép körében okozott, s ez bizonyítja, hogy a mágustársadalom minden tagja milyen nagy becsben tartja varázserejét.
Nem meglepő a viselkedésük, hiszen egy teljes hónapon át mindenki bizonytalanságban élt, s arra vártak, hogy az EVHK visszatérjen újdonsült híreivel.

Eddig csupán szóbeszédek keringtek az ügyről. Sokan túloztak, valamint némelyek, csak azért, hogy szomszédjaik előtt tetszelegjenek, olyan történeteket terjesztettek, hogy náluk járt az EVHK, s ezeket különböző légből kapott dolgokkal színezték ki.
A Godric's Hollow-ban élő Madame Lionett váltig állította, hogy a szervezet képviselői az éjszaka közepén megjelentek nála, hálóingben kirángatták meleg ágyából, majd szörnyű kínokkal járó kísérleteket végeztek el rajta. Reggel pedig már újra az ágyában ébredt, de elméje még mindig rettegett.

A sajtótájékoztatón Mr. Paradise a fent említett híreszteléseket megrendíthetetlen tényekkel cáfolta, s a bemutatott sajtóanyag tartalmazta a valóban meglátogatottakkal készített interjúkat, s ezek egyikében sem említették meg, hogy bármilyen sérelem érte volna az alanyokat.

Végül arra is fényderült, amire olyan sokan vártak. Mr. Paradise a sajtótájékoztató végső fázisaiban számolt be arról, hogy van-e megoldás a fennálló problémára.
- ,,Örömmel jelenthetem be, hogy egy hónapi vizsgálat és kísérletezés után sikerült kifejlesztenünk egy olyan varázsigét, amelynek használatával megóvhatjuk otthonunkat a sugárzástól. Ez egy védőbűbáj, amely magába szívja a kibocsátott impulzusokat. Hasonlóan működik, mint a patrónus bűbáj. Ha egyszer felhúzzuk a védőburkot házunk köré, akkor már többet nem kell foglalkoznunk a problémával. Természetesen az utcán való séta során is érnek minket impulzusok, de ezek hatása elhanyagolható."

A tömeg arcán először suhant át remény e szavak hallatán. Végül Mr. Paradise elmondta, hogy a varázsige pontos használatáról szóló prospektus a jövő héten jelenik meg.

Amint kiadásra kerül, mi már közöljük is.
Olvasson minket jövő héten és értesüljön első kézből a bűbáj használatáról.

Írta: Victoria Vulpine

Fejtsd meg a monogram-kódodat


A névszámok szimbolikájában különös jelentőséggel bírnak a nevek kezdőbetűi, azaz a monogramok. Nem véletlen, hogy ezeket a betűket mindig nagybetűvel is írjuk, így jelezve, hogy kiemelt jelentőséggel bírnak.


A monogram-kód egyfajta rövidítése a teljes névnek. Csupán két, vagy három betű, de mindenki tudja, ha leírva látja a monogramját, hogy ez az ő nevét jelképezi. A monogram valójában egy tömörített energiával bíró jelkép.

Keresd ki a betűk közül a neved kezdőbetűit, és ismerd meg a saját monogram-kódodat. A betűk jelentése lehet, hogy ellentmondásos lesz első látásra, de a két vagy háromféle energetika összjátéka tesz minket olyan sokszínűvé, egyedivé. Előfordulhat, hogy ez idáig csupán az egyiket sikerül felismerned magadban, míg a másikat nem, mivel eddig elnyomtad magadban. A család és keresztnév kezdőbetűinek az energetikáját azonban mindenki megéli előbb, vagy utóbb.

A, Á
A név első betűjeként az A vagy Á az önérvényesítést, a vezetői hajlamot és az akaratosságot hangsúlyozza. Egy elszánt, akaratos, önfejű, kreatív, találékony, újító szándékú, mozgékony (szellemileg és fizikailag is), önálló, agilis személyt mutat, aki ebből kifolyólag kiemelkedő sikereket ér el az életben.

B
A név első betűjeként a B ösztönzi az érzelmeket, a másokkal való konstruktív együttműködés sikereivel kecsegtet. Félénkségre és visszahúzódási hajlamra utal. Érzékeny, mély érzésű, segítőkész, együttműködésre hajlamos, harmonikus társ vagy, akire mindig lehet számítani.

C
A név kezdőbetűjeként a C különös sorsot jelez: pusztán a kitartásodnak köszönhetően, még a sok ellenállás ellenére is elérheted céljaidat. Ez a betű a hangot és a nyilvános szereplés valószínűségét emeli ki. Kreativitást, művészi hajlamot jelez.

D
Ha a neved kezdőbetűje D, akkor komolyan veszed a munkádat, ám hamar továbblépsz, ha a dolgok máshol kedvezőbbnek ígérkeznek. Nem vagy valami kitartó. Határozott vagy pontos és szívós, de néha hajlamos vagy túlértékelni a képességeidet.

E, É
A név első betűjeként az E vagy É betűk aktív gondolkodásra, valamint a kommunikáció és az emberekkel való foglalkozás iránti érdeklődésre utalnak. Határozottan jó beszédkészséget kölcsönöz, amit jól kamatoztathatsz a kereskedelemben, a szórakoztató iparban, vagy más olyan területen, amire elhivatottságot érzel.

F
Ha neved F betűvel kezdődik, érzékeny és együtt érző vagy, ennélfogva hajlamos vagy a hozzád közel állók terheit is magadra venni. Életed során sokszor hozol áldozatot, de a nehézségek ellenére mindig egyfajta felső védelem alatt állsz.

G
Első betűként a G erős vágyat jelez az élet rejtelmeiben való elmerülésre. Keményen dolgozol, és mivel pontosan tisztában vagy értékeiddel, nem adod olcsón magad. Lényeglátó, befelé forduló, elemző, okos személyiség vagy, jól működik a „hatodik érzéked”, és ez is hozzásegíti ahhoz, hogy megértsd az emberek cselekedeteinek indítékait.

H
Első betűként a H fokozza a vezetői képességet és a sikerek elérésének lehetőségét. Tehetséget és nagy sikereket mutat. Sokra viheted, ha képességeidet jó ügyek mellé állítod. Ez a betű magában hordozza azonban a visszaesés veszélyét is. Ha a körülmények kezdenek zavaróvá válni, elveszted az önbizalmadat és az életed feletti irányítást.

I, Í
A név első betűjeként az I, vagy Í gyors gondolkodást, pszichikus érzékenységet és a kollektív tudatra való ráhangolódást jelez. Érzékenységedből kifolyólag lelki sérüléseknek vagy kitéve. Engedd meg, hogy ihletett zenei, irodalmi vagy más kreatív törekvéseid megnyilvánulhassanak született humanizmusod és belső vezetésed szűrőjén keresztül.

J
A J betű tüzet és lendületet kölcsönöz a személyiségnek, ami segít a nyilvánossággal kapcsolatos dolgokban. Személyes és üzleti dolgaidat erős morál és etikai érzék hatja át. Néha azonban a dolgok és a beszélgetések lényege elkerülheti a figyelmedet, ami miatt később kényelmetlenül érzed magad. A bizalom fontos a számodra, és vonzalmaid sok szenvedést okozhatnak.

K
Első betűként a K élénk színezetet kölcsönöz önkifejezésednek, egyfajta vidám és derűs beállítottságot, és vele együtt hajlandóságot arra, hogy minden problémájukban segíthess másoknak. Néha túlérzékeny vagy és ilyenkor érzelmileg kiszolgáltatottá válsz. Ha megbántódsz, akkor elvárod, hogy kitalálják, mire vágysz, és ha nem teszik, akkor megsértődsz.

L
Az L első betűként fokozza az elismertséget, a népszerűséget a szavakkal való kreatív bánásmódot, ami miatt vezetői szerepbe kerülhetsz. Mindazon által romantikus lélek vagy, fejlett belső megérzéssel, sokoldalú, tehetséges, a klasszikus „tanító”. Kellemes beszédhangodat élvezet hallgatni, bármiről is beszélsz.

M
Az M a név első betűjeként őszinteségre, koncentrációkészségre és az emberiség szolgálatára utal. Érzelmi önuralmad miatt azonban sokan kiismerhetetlennek tartanak. Szigorú önfegyelmet gyakorolsz önmagad felett, a személyes kontroll fontos a számodra. Nemes eszmék képviselője vagy, és ösztönösen jó irányba tereled a környezetében élőket.

N
A név első betűjeként az N a társadalmi érintkezésre és elismerésre van felfokozó hatással. A változások és az izgalmak vágya olyan nyitottságot és vonzerőt kölcsönöz személyiségednek, ami a többi kíváncsi természetű embert is magához vonzza. Élvezed a luxus és az érzési kényelmet és ezen a téren hajlamos vagy túlzásokba esni.

O, Ó, Ö, Ő
Gondoskodó, felelősségteljes, szeretetteljes vagy. Harmonikus, művészi beállítottsággal, fejlett szépérzékkel vagy megáldva, így környezeted mindig szép és ízléses. A név első betűjeként az O,Ó,Ö,Ő azonban hajlamosít arra, hogy mások problémáira való nyitottságon keresztül engedd elrabolni energiáid. Figyelj rá, nehogy kihasználjanak!

P
Bizonyára sokan vannak, akik szerint nehéz téged kiismerni. Ha céljaidat meghatároztad, nagy hajtóerővel és céltudatossággal rendelkezel. Az a legjobb, ha törekvéseidet humanitárius megfontolások ellensúlyozzák, ellenkező esetben könnyen elszabadulhatnak személyes ambícióid. Kedvezőtlen körülmények között is szeretnél nagyon jó benyomást kelteni.

Q
A Q a név első betűjeként a tudatszinttől függően jelezhet isteni sugallatokat, vagy akár üres különcködést is. Nem szeretsz másoktól függni, és szeretsz olyan emberek társaságban lenni, akik hozzád hasonlóan kreatívak, művésziek és haladók. Sikeres és gazdag lehetsz anyagi vagy szellemi téren, attól függően, hogy mit tűzöl ki célul. Közfigyelemre, köztiszteletre tehetsz szert, ha képességeidet közcélokra fordítod, máskülönben csak egy különc „csodabogár” maradsz.

R
Az R kezdőbetűként felhalmozódott lehetőségeket, de érzelmi gyötrelmeket is jelent. A megpróbáltatások azonban az érzelmi fejlődés érdekében történnek. Hajlamos vagy megvalósíthatatlan célkitűzéseket kergetni, melyek csalódáshoz vezetnek, cinikussá és bizalmatlanná tehetnek.

S
Első betűként az S azt sugallja, hogy hamar kiszúrod, és okosan kezeled az üzleti lehetőségeket. Felfelé törekvő, nagy célokat kitűző, ezoterikus érdeklődésű, spirituális beállítottságú vagy és hatalmas alkotóerővel vagy megáldva, de olykor heves érzelemkitörésre vagy hajlamos, amellyel elronthatod az elért eredményeidet.

T
Ha T betűvel kezdődik a neved, akkor olyan ponthoz érkeztél, amikor eljött az idő régi elképzeléseid és negatív tulajdonságaid elengedésére. Hadd függjenek továbbra is a kereszten, míg te immár szabadon tarthatsz egy nemesebb szolgálat felé.

U, Ú, Ü, Ű
Ha neved U,Ú,Ü, vagy Ű betűvel kezdődik, akkor rengeteg ajándékot kapsz az élettől, amelyet meg kell osztanod másokkal. Ha nem így teszel, akkor mindenét elveszíthetsz. Ha egyszerre túl sok ügy vagy terv ragad magával, lehet, hogy tehetséged lefecsérlődik, és céljaidat végül nem éred el.

V
Ha neved V betűvel kezdődik, akkor nehéz feladatokra vállalkozol életed során, de képes vagy összetoborozni a lehető leghatékonyabb végrehajtáshoz szükséges embereket. Magadban pontosan látod egy terv megvalósulását, lelkesíteni tudsz másokat, és képes vagy virágzásnak indítani dolgokat.

W
A W kezdőbetűként azt jelenti, hogy az életet keresed, és örömödet leled a növekedésben. Keresésed a legfurcsább, legképtelenebb helyzetekbe sodor. Sok nagy változással teli az életed: új életfeladatok, új családi „felállás”, új életminőség, új lakhely, ezek változékonnyá tehetik érzelmeidet, de jobb, ha megtanulsz alkalmazkodni, és rugalmasan gondolkodni, bármit is hozzon az élet.

X
Az X kezdőbetű azt jelzi, hogy egy keresztúthoz érkeztél tudatosságod fejlődésében: vagy megteszed az előrelépést, vagy a csábításnak engedve ugyanazt ismétled megint. Szükség van a személyiséged elengedésére, a lélek felé való odaadóbb törekvés érdekében. Életednek főként a szolgálatról és az emberi körülmények javításáról kell szólnia.

Y
Ha Y betűvel kezdődik a neved, akkor ne becsüld alá a képességeidet. Talán most jött el az ideje annak, hogy sokoldalú képességeidet a világ javára bevesd. Határozottan éles mentális és intuitív elmével rendelkezel. Kezedben van a „varázsvessző”, amellyel csodákat tehetsz a saját és mások életében is.

Z
Neved első betűjeként a Z látnoki képességeket hozhat, fokozhatja a nyilvános elismertséget, és gyakran szokatlan foglalkozások felé visz. Szokásaidban kerülnöd kell a szélsőségeket és túlzásokat. Az anyagiakkal való visszaélés ugyanis leláncolja a lelket, és lehetetlenné teszi a fejlődést.

Susan Jessica Gartner

2010. április 15., csütörtök

A Minisztérium bejelentése


A minisztérium, a mai sajtótájékoztatón bejelentette, hogy komoly változások lesznek az Azkabanban. A sötétvarázslók börtönét felújítják.
A múltkori szökés miatt komoly vizsgálatok történtek. Az átnézést követően kiderült, hogy a 31. és 33. szinten a falt védő bűbájt megtörték, így a rabokat könnyen meg tudják szöktetni. A börtönt így most újra átépítik az említett részeken. A fejlesztések között homlokzat átépítés, új mosdó beépítése, őrvarázs betelepítése is szerepel. Az építkezés alatt a rabokat aurorok őrzik. A fogház felújítás alatt álló szintjei valószínűleg tíz hónap múlva lesznek újra foglyok őrzésére alkalmasak.

Írta: Daniel Wolf

2010. április 12., hétfő

A halál angyala


„Valamikor úgy is eljön. Valamikor úgy is, utolér minket is, a halál angyala. Csak nem így”
Alberta Elsegood


2008. december. 31-én, egy szilveszteri bulin, Sebastian Elsegood, mint minden egyes rendes ember, ünnepelte az újévet családja körében. Mindenki jól érezte magát, amíg meg nem jelent 3 szökött rab, s lesújtottak az ünneplőkre… Mindenkit lefegyvereztek. A célpont Sebestian, az auror volt. De mielőtt kimondták volna a „végzet jelszavát”, az apa láttára Alice Elsegood-ot a szeretett lányt is megölték, majd megbosszulták az apán, hogy a börtön rideg falai közé jutatta őket. Majd, mint aki jól végezte dolgát, nevetve elhopponáltak, otthagyva a zokogó édesanyát, sorsára.

Alberta, az édesanya hatalmas megtörést tanúsított, férje és gyermeke elvesztése miatt… Teljesen elzárkózott, minden bejárónőt kirúgott, s a birtokot senki sem gondozta. Alberta úgy érezte mindene oda lett... Egyedül akart lenni.
Az áttörés 5 hónap után jött el, amikor Alberta vidáman ugrált végig az utcán, mint valami kisgyerek, aki nyalókát kapott.
- Visszajött! Itt van a kislányom!- kiáltotta varázslótársainak, akik teljesen bolondnak nézték, s intézetbe záratták. Végül kiderült, hogy nem csak a nő látta lányát, hanem már az orvosok is, szellemként. Miután kiengedték, elkezdett írni, naphosszat, addig amíg 2009. júliusában meg is jelent a könyve. Mindenki kapott a szomorú történet után. S a kötet annyira szépnek ígérkezett, hogy filmvászonra is vitték.

A történet 2 órás. Mindent elmesél a szilveszteri éjszakától, a szenvedést, amin az anya átment. A találkozást, amikor az anya éppen reggelizett és a lány szürkén bebaktatott és kinyitotta a hűtőt, majd leült vele szembe, mint egy átlagos napon. Kiderül, hogy milyen volt a másvilág a család számára: „Minden sokkal szebb és ott a föld összeér az éggel, szabadon repülhetünk… De én nem tudtam tőled elszakadni, anyu”. Beszélték, hogy mi van az apával: „ Apának nincs ereje, nagyon hiányzol neki, és az, amikor bekötöd a nyakkendőjét és ellátod a Vigyázz magadra tanácsaiddal…” Elmondja, hogy azért csak a lány tudott visszajönni, mert neki volt a legnagyobb akaratereje és az apa még túl gyenge volt. Megemlíti az anya és lánya által együtt töltött napokat és hogy hogyan készítették együtt könyvet. Elmeséli, hogy hogyan kapták el a gyilkosokat, amint visszajöttek az anyáért, mikor a könyv leírásához kezdett... A legszomorúbb rész az elválás, amikor a lány elindult az isteni fény felé.

Miután a film premierját lejátszották, Alberta könnyes szemekkel így távozott:
- Most már el tudom fogadni, a végzetet! Ahogy az én drágaságaim üzenték: „ Anya! Ne légy szomorú, majd találkozunk, ott, ahol a föld összeér az éggel, ahol minden boldogság vár, CSAK RÁNK!- szólt az anya.
Azóta már tudjuk, hogy egyre jobban van az írónő, habár már 45 éves. Nekilátott egy újabb könyv megírásának, az olyan anyáknak, mint ő maga, aki még nyomorog az élet súlya alatt.

Kedves tanárok, diákok és alkalmazottak!
Még nem késő! Gondoljanak vissza, amikor összevesztek szüleikkel, és nagyon csúnyákat mondtak, pedig tudták, hogy szüleik mindig is szeretik! Megéri összeveszni, mikor minden pillanat nagyon fontos? Én azt mondom nem! A CSALÁD AZ ELSŐ! Nézzék meg azt a filmet, s megértik, ha eddig nem tudták, mi is a család lényege! Küldd el azt a bocsánatkérő baglyot, s csorduljon ki egy könnycsepp a szemedből, a megbánás jelképeként. De egy dolgot ne hagyj ki a levélből! Azt az egyetlen szót, ami a minden: SZERETLEK!

Kellemes filmnézést kívánok!

Ui.: A zsebkendők otthon ne maradjanak!

Susan Gartner Az abszolúti Movieplayer állandó megfigyelője

Számold ki a sorsodat!


A számmisztika segítségével elsősorban önismeretre teszünk szert, és ez nem kevés: ha önmagunkat ismerjük, másokat is könnyebben megértünk. Ezenkívül életünkben bekövetkezett és ezután bekövetkező eseményeket is ki tudunk számítani a számkulcs segítségével.


Különös adatokra nincs szükség, egyszerű számításokkal megismerhetjük jellemünket, külső és belső rejtett tulajdonságainkat.


A személyiségszám jelentése

A személyiségszám a jellemünkre utal. Úgy kapjuk meg, hogy összeadjuk a nevünkben szereplő mássalhangzók alá írt betűszámokat.



Vegyünk egy példát


Számoljuk ki Molnár György személyiségszámát:

M + O + L + N + Á + R + G + Y + Ö + R + G + Y = 4+0+3+5+0+2+3+1+0+2+3+1= 24

A kapott számot minden esetben redukáljuk egyjegyűvé: 2 + 4 = 6.

Molnár György személyiségszáma tehát: 6.


Számold ki te is a személyiségszámodat, és olvasd el a hozzátartozó értékelést!

1

Magabiztosnak mutatod magad. Kiemelkedsz az átlagemberek sorából. Kissé rideg, sokszor goromba, türelmetlen, önző és hatalmaskodó vagy. Elvárod, hogy minden kívánságod teljesüljön, és minden célt elérj. Erős akarattal és nagy ambíciókkal rendelkezel. Személyes érdekeidet úgy tünteted fel, mintha azok a kötelesség teljesítéséhez tartoznának.


2

Diplomatikus, legtöbbször megbízható személy vagy. Olykor ravaszkodással, kedvességgel próbálsz érvényesülni. Nem nyílt ellenség vagy, inkább alattomos, irigy, áskálódó, cselszövő. Egy kissé aggályoskodsz környezeteddel szemben. Nem igazán vagy alkalmas vezetői pozícióra. Ellenben mások terveit a legprecízebben képes vagy megvalósítani.

3

Eredeti, önkifejező ember vagy. Lelkes, optimista vagy, bármilyen munkacsoport tevékeny résztvevője, de nem megbízható. Szerencsés vagy, mert a legreménytelenebb helyzetekből is sérülés nélkül kerülsz ki. Szórakoztató társasági ember vagy. Tehetségedet csak úgy tudod kibontakoztatni, ha szabadon cselekedhetsz. Ha netán kudarc ér, könnyen feladod a harcot, a küzdelmet.


4

Megbízható, becsületes ember vagy. Alapos, talán kissé lassú. Gyakorlatias gondolkodású és meglehetősen konzervatív vagy, kissé merev. Számítani lehet rád, mivel az átlagosnál nagyobb akaraterővel és munkabírással rendelkezel. Szívesen gondoskodsz barátaidról, és az éppen rászorulókról.

5

Játékos, barátságos vagy, a pillanatnak élsz. Könnyedén barátkozol, remekül szót értesz mindenkivel. Nem gyűjtesz vagyont, de ez nem zavar túlságosan. Környezetedben közkedvelt vagy, bár legtöbben felszínesnek tartanak. Könnyelmű vagy, gyakran szélhámos: vonzerődet arra használod, hogy embertársaidat kihasználd.


6

Tökéletes házigazda vagy. Figyelmességgel veszed körül szeretteidet is. A tökéletesre törekszel. Megbízható vagy, társaságodat sokan keresik, szívesen fogadják meg tanácsaidat. Kitűnő szülő vagy. Bízol abban, hogy a világon a jó diadalmaskodni fog a rossz felett. Ha kudarc ér, türelemmel viseled. Jómódra törekszel, de nem fényűzésre.


7

Titokzatos és vonzó vagy. Sokan próbálnak közelebb kerülni hozzád, de ez nemigen sikerül senkinek. Egy kissé bogaras, de szeretetreméltó egyéniség vagy. Váratlan dolgok ritkán okoznak meglepetést számodra, mivel szinte mindenre fel vagy készülve. A békét, a nyugalmat tartod a legfőbb értéknek. Hajlamos vagy a visszavonult életmódra. Egyedül is jól érzed magad, és meg tudsz állni a saját lábadon.

8

Befolyásos, realista, gyakorlatias vagy. Vezetői szerepre törsz. Hiúság jellemez, és kedveled a magányt. Mindig találsz valami elfoglaltságot, soha nem unatkozol. Az egész emberiség anyagi problémáinak megoldásán gondolkozol, de előtérbe helyezed saját anyagi gyarapodásodat. Hajlamos vagy a fösvénységre.


9

Együtt érző, megértő vagy. Küzdesz az igazságért, pártolsz bármilyen alkotói tevékenységet. Az élet dolgaiban jártas vagy, sokat megéltél. Eszméig: igazság, őszinteség és tökéletesség. Hatodik érzéked igen fejlett. Alkotószellemű vagy. Érzelmi és intellektuális szempontból fejlettség és kiegyensúlyozottság jellemez. A lelkiismereted irányítja magatartásodat és cselekedeteidet.



Susan Jessica Gartner

2010. április 8., csütörtök

Színhoroszkóp

A színek befolyásolják a hangulatot, mi több, hatnak az egészségre, befolyásolják a jellemet. Ezek a tapasztalatok pedig alátámasztják az ősi asztrológia tanítását, amely minden csillagjegyhez egy konkrét színt is hozzárendelt.

Ha az ember a csillagjegye szerinti színt alkalmazza az öltözködéskor, az otthona berendezésekor, akkor harmóniát teremthet a környezetében. Lássuk tehát, melyik csillagjegynek mi a színe, és az milyen más színnel vonzza vagy taszítja egymást.

Kos
Vörös: A szerelem és a temperamentum színe. A Kos szenvedélyes, keresi a kalandot, és élvezi a kihívásokat.
Vonzó szín: A Szűz világoszöldje. A Szűz a földön jár, jól kiegészítik egymást a Kossal.
Kedvezőtlen: A kékeslila. Ez a Bak színe, aki nem szereti a meglepetéseket, ragaszkodik a saját szilárd elveihez, fékezi, visszafogja a Kos lelkesedését.

Bika
Vérnarancs:
A tűz és a féltékenység színe. A Bika szeret birtokolni, viszont hűséggel jutalmazza a partnerét.
Vonzó szín: A kékeslila. Ez a Bak színe. Mivel két lábbal áll a földön és fontos számára az elért pozíció, jól kiegészítik egymás temperamentumát.
Kedvezőtlen: A lila. A Vízöntő túlzott függetlenségét a féltékeny természetű Bika nagyon nehezen viseli.

Ikrek
Narancs: Az energia színe illik a szeles Ikrekhez, aki bármihez nyúl, az arannyá változik a keze nyomán. Viszont irtózik az érzelmektől, a szoros kötődéstől.
Vonzó szín: A sötétzöld. A Mérleg éppolyan társaságkedvelő, mint az Ikrek.
Kedvezőtlen: A meggypiros, a Halak színe. Az Ikrekben is kettős lélek lakozik, akárcsak a Halakban, így aztán nehezen találnak egymásra.

Rák
Sárságnarancs
: A gondoskodás és az oltalom színe. A Rák szívesen elzárkózik a külvilágtól.
Vonzó szín: A Halak meggypirosa. Mindketten vizes jegy szülöttei, hamar megteremtik az összhangot.
Kedvezőtlen: A Nyilas királykékje. A Nyilas a kötöttségektől menekül, ami nehezen egyeztethető össze a Rák otthon ülő, otthonszerető természetével.

Oroszlán
Sárga: A nap és az életöröm színe. Ez az öntudatos Oroszlán eleme.
Vonzó szín: A Nyilas királykékje. Mindketten nagyvonalúak és kalandvágyók.
Kedvezőtlen: A Bak kékeslilája. A Bak spórolós, az Oroszlán viszont nagyvonalúan költekező.

Szűz
Világoszöld: A tisztaság színe. A Szűz irtózik a tisztátalan dolgoktól, két lábbal áll a földön, csak megvalósítható célokat tűz ki.
Vonzó szín: A Bak kékeslilája, mindketten reálisak és megbízhatók.
Kedvezőtlen: A Halak meggypiros színe. Esetükben a gyakorlatiasság ütközik az álmodozással.

Mérleg
Sötétzöld: Az erdő, a nyugalom színe. Ez illik a Mérleghez, mivel ő a harmónia embere.
Vonzó szín: A Vízöntő lilája – mindketten nyíltak, tisztelik a másikat.
Kedvezőtlen: A Kos vörös színe. A Kos szereti ütköztetni a nézeteket. A túlzottan alkalmazkodó partner nyomasztja. A Mérleget viszont kimeríti az állandó vibrálás.

Skorpió
Kék: A logikus gondolkodás színe. Szeret a dolgok mélyére nézni. Partnerként szenvedélyes és odaadó. Viszont tökéletes egyetértést követel.
Vonzó: A Rák sárgásnarancs színe.
Kedvezőtlen: Az Ikrek narancsa. Idegesíti a felületesség, a megbízhatatlanság.

Nyilas
Királykék: A messzeség és a kíváncsiság színe. A Nyilast a nagy célok lelkesítik, a részleteket másra hagyja.
Vonzó: A Kos vörös színe. Két hódító, aki tiszteli egymást.
Kedvezőtlen: A Skorpió kékje. A Nyilas szabadságra, a Skorpió birtoklásra „van programozva”.

Bak
Kékeslila:
A komolyság és a tartózkodás színe. A Bak ugyanis számító: akkor szeret, ha az számára kifizetődő.
Vonzó: A Szűz világoszöldje. A Szűzzel együtt céltudatos, miközben két lábbal áll a földön.
Kedvezőtlen: A Kos vörös színe. Idegesíti az örökös lobogás. A Kos mellett semmit nem lehet előre kiszámítani.

Vízöntő
Lila:
Az önbizalom és a művészi tehetség színe. A Vízöntő független, de keresi a barátok közelségét.
Vonzó: Az Ikrek narancsszíne. Összeköti őket a nyitottság és a kapcsolatteremtésre való hajlam.
Kedvezőtlen: A lila és az Oroszlán sárgája üti egymást, mert mindketten csodálatra vágynak.

Halak
Meggypiros: A gyengédség és a romantika színe. A Halak érzékeny lélek, nagy szerelemről álmodozik.
Vonzó szín: A Rák sárgásnarancsa. Tőle megkaphatja az otthonosság érzését.
Kedvezőtlen: A Skorpió kékje. A Skorpió akarnokságával szemben a Halak védtelen.

Írta: Victoria Vulpine

Forrás: http://www.astronet.hu/

2010. április 5., hétfő

Három húsvéti tojás

(A kép nem tartozik a történethez, csak illusztráció)
(Vigyázat! A beszámoló a történet végkifejletét is tartalmazza)

Ma van húsvét, úgyhogy gondoltam, hozok nektek egy kis történetet. A magyar népmesét egy kis varázslattal ötvözte, Lelkes Miklós, a Három húsvéti tojás írója.
Maga, a kis mese csak egy A4-es oldal, a film pedig egy órás. Örülhetünk, hogy rövid, mert ha hétfőn beülünk, nem lesz időnk végignézni a több óra hosszas filmeket, hiszen jönnek a locsolkodók, és várni kell őket. Mozikban: április 3-tól 5-ig.

A történet:
Kedves, aranyszőke hajú, szépséges leány volt Napsugár Évike, a varázslókirály leánya. Megfogadta bölcs édesapja tanítását:
- Lányom, csak olyan varázslatba kezdj bele, amit nem csak eszed, szíved is helyesel!

Amikor Évike felnőtt, harminchárom királyfi jött el hozzá leánykérõbe a Nagy Leánykérés Napján. Harminc királyfival hamarosan közölte: szívesen látja őket a palotában, de kezére ne számítson egyikük sem, csak a kézimunkájára. Mindegyikük kapott tőle egy általa készített, hímzett asztalterítőt. Nem akármilyen terítő volt az! Nappal az asztalt díszítette, de estefelé megelevenedett a rajta levõ kép: lakomázó törpék, nyíló csőrű madárkák, csinosbajszú cicamicák vagy legelészõ szarvasok, és a törpék vagy állatok a terítő tulajdonosának szemére nyugtató álmot terítettek.

Három királyfi nem kapott még választ leánykérő szavaira, így, persze, asztalterítőt sem. Amikor a többi királyfi eltávozott, ők még ottmaradtak a palotában. Ottmaradtak és a szerencse is ottmaradt velük: közeledett a húsvét. A húsvéti locsolkodás lányok-legények nagy öröme volt ott is, a varázslókirály országában, Hipphoppföldön.

Sőt! Ott volt csak igazán nagy hejehuja, húsvéti tánc, fővarázslat, mellékvarázslat, meg miegymás! Meg is locsolta, nagy szívdobogás közepette, a három leánykérő királyfi Napsugár Évát: az elsõ ibolyaharmattal, a második csillagvirág gyöngycseppjeivel, a harmadik vidámillatú rózsavízzel!

A leány mindegyiknek adott egy húsvéti tojást. Az elsőnek azt mondta:
- Vigyázz erre a tojásra! Benne van a Csidecsuda. Fel ne törd!
A másodikhoz így szólt:
- Te meg ezt a tojást őrizd! Benne van a Hűdefinom. Nehogy megkóstold!
A harmadik királyfinak mélyen a szemébe nézett:
- Neked is adok egy tojást. Benne van a Hűdeöreg! A tojásra az arcképemet festettem. Ha feltöröd a tojást: hétszer hét évvel tovább élsz. Feltörheted, ha akarod. Hűdeöregnek viszont akkor vége!

Megköszönték a királyfiak az ajándékot, kezet csókoltak Napsugár Évának, és lóra ültek. Szédítő iramban vágtattak saját birodalmukba. Ott is meg kellett locsolniuk a lányokat, előírta a szokás, az illem. Ám megígérték: három nap múlva visszajönnek és bemutatják a húsvéti tojásokat. Hadd lássa Napsugár Éva milyen becsben őrzik ajándékát!

Az első királyfi, Kukkantó Gergely, buzgón locsolgatta otthon a lányokat.
Hanem csak fúrta az oldalát: mi lehet az a Csidecsuda? Óvatosan kis lyukat szúrt a tojásba és bepillantott rajta.
Hű! Nem mi volt a tojásban, hanem ki! Csidecsuda varázsmanó. Azon a kis lyukon rögvest kiugrott a manócska és a kezében levő aranypálcával rácsapott a királyfi orrára:
- Te kis kíváncsi!- Azzal eltűnt.
A második királyfi, Eszemiszom Nándor is becsületes leányöntözgetőnek bizonyult. Ám Hűdefinomat igencsak szerette volna megkóstolni. Olyat még bizonyára nem evett világéletében! Lyukat fúrt a tojáson, hogy a bűvös csemegéből legalább csipetnyit szájába tehessen.
Nem csemege volt abban, hanem Hűdefinom manó, aki rögvest kiugrott a lyukon, és a kezében levő ezüstpálcával a királyfi orrára ütött:
- Enchencbenc, te ínyenc! -Azzal eltűnt.
A harmadik királyfi, Barátságos Károly, szintén meglocsolta a lányokat, ahogy illik, kedvesen, udvariasan, miután elmondta a locsolásra engedélyt kérő versikét. Szíve azonban csak Napsugár Éván merengett, őt szerette volna újra viszontlátni, méghozzá rettenetesen. A királykisasszonytól kapott tojást az ágya melletti asztalkára helyezte, gyémánttartóba, és esténként arról mesélt neki mennyire imádja Évát, a csodálatos varázslóleányt. Mit meg nem adna érte, ha felesgül jönne hozzá! Dehogy jutott eszébe, hogy feltörje a tojást! Akkor megsérülne Éva arcképe és meghalna a tojásban Hűdeöreg. Saját életét nem akarta ilymódon meghosszabítani, ezt a varázslatot nem érezte volna igazságosnak, becsületesnek.

A harmadik napon a királyfiak ismét a varázslókirály palotája felé vágtattak. Restellte a történteket az első és második királyfi, Gergely és Nándor, de ügyes mesterembereik az élő manók helyett nagy titokban selyemruhás minibabát ültettek mindkét tojásba, a szúrás, illetve fúrás nyomát pedig úgy eltűntették, hogy azt szülőtyúkanyja sem vette volna észre egyiknél sem.

Napsugár Éva barátságosan fogadta mindhármukat. A három királyfi mindegyike tenyerébe tette a húsvéti tojást és azt mondta: lám, megőrizte épségben.

Honnan, honnan nem, előugrott erre valahonnan Csidecsuda és Hűdefinom manó. Pirulhatott az első és a második királyfi!
Node hamarosan még pirosabb lett a harmadik, Károly, mert hirtelenében kettényílt az ő húsvéti tojása, és hosszúszakállú manócska lépett ki belõle: Hűdeöreg! A manócska súgott valamit a királykisasszony fülébe.

Napsugár Éva odalépett Károlyhoz és rámosolygott:
- Megőrizted a tojást épségben, megőrizted becsületed! Hűdeöregtől tudom miként vélekedsz az én szívemről, fogadd el hát, neked adom, de csak a tiedért cserébe! Barátságos Károly e szavak hallatán a mennyezetig ugrott örömében.
Hamarosan megtartották a lakodalmat. A nagy ünnepségen a többi, egykor a királykisasszony kezéért versengő királyfi is ott volt. Nem volt miért neheztelniük: csak egy szíve van a leánynak akkor is, ha varázslókirály leánya, - miért adná oda másnak, mint annak, akit szeret?!


Film:
Persze a filmvásznon, sokkal izgalmasabbá tették a történetet, újításokat végeztek rajta, de a végkifejlet hasonló.

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket, s ellátogattok erre a kis mesére!
Jó szórakozást!


Susan Jessica Gartner
Az abszolúti Movieplayer állandó megfigyelője

Mit rontasz el az életedben?

Sajnos mindenkinek vannak olyan tulajdonságai, melyekkel önmaga elé gördít akadályokat, és saját maga rontja el az élet által felkínált lehetőségeket. Ha sikerül ezeket felismerned, akkor nagyobb lesz az esélyed arra, hogy többé ne tegyél keresztbe önmagadnak.

A születésnapod elárulja, mivel nehezíted meg az életed. A szabotázs programod is a születési dátumodba van kódolva, épp úgy, mint minden más. A sikerhez azonban nem elég elolvasnod a leírásokat, emellett egy komoly önfejlesztő munkára is szükség lesz. A negatív beidegződéseidtől nem egyik pillanatról a másikra fogsz megszabadulni, de ha figyeled magad, és törekszel a változásra, akkor sokkal könnyebb, gördülékenyebb és boldogabb lesz az életed.

Így számold ki:

Add össze a születési év, hónap és nap számjegyeit egyesével.

Pl.:1976. 02. 11.
1+9+7+6+0+2+1+1 = 27

Ha kétjegyű számot kapsz eredményül, egyszerűsítsd egyjegyűre.
2+7 = 9

A végeredmény a 9-es

1-es szám

Kifelé mutatott határozottságod ellenére, gyakran gyötör belső bizonytalanság, nem könnyen találod a saját utadat. Éppen ezért előfordulhat, hogy pályát tévesztesz. Az anyagiak, vagy más előnyök miatt háttérbe szorítod a szíved hangját, és sokáig észre sem veszed, hogy nem a saját életedet éled. Remélhetően nem kell a teljes kiégésig eljutnod, hogy irányt változtass. Tehát azzal teszel keresztbe magadnak, hogy nem hallgatsz a szívedre, mivel elvakít a pénz, illetve túl nagy jelentőséget tulajdonítasz neki boldogság szempontjából. Később aztán rájössz, hogy a siker nem minden, sőt szinte elenyésző köze van az igazi boldogsághoz. Ez nem azt jelenti, hogy válaszd a szegény és sikertelen életet, az a másik véglet lenne, csupán egy egészséges középútra törekedj. Kövesd a szíved vágyát, és hozd ki magadból a maximumot. Hidd el, a siker nem fog elmaradni. Az 1-esek sikerre születtek.

2-es szám

Szenvedélyes, impulzív ember vagy, de ennek habitusnak a negatívumai sajnos sokszor megkeseríthetik az életedet. Sokszor harcolsz a környezeteddel, a sorsoddal, önmagaddal. Ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretted volna, könnyen dühbe gurulsz, vagy ha mondjuk, valaki nem úgy viselkedik veled szemben, ahogy azt elvárnád, mondjuk, nem tartja be az ígéretét, hazudik, vagy megvárakoztat, az igen kellemetlen reakciókra számíthat. Dühödnek azonnal szabad teret adsz, és elég csúnyán meg tudsz bántani ilyenkor bárkit. Ráadásul a bocsánatkérés sem megy könnyen. Éppen ezért nem vagy igazán közkedvelt, az emberek, még a közeli ismerőseid és a barátaid is tartanak tőled. Ezzel a habitusoddal egy csomó kapcsolatot elveszíthetsz. Pedig a 2-esek a legjobb kapcsolatteremtők, élj ezzel az adottságoddal! Tanulj meg uralkodni a negatív érzelmeiden, és legyél kedvesebb a környezeteddel. Így sokkal több támogatóra és barátra lelsz majd.

3-as szám

Nálad a túlérzékenyég a gyenge pont. Szinte összeomlasz egy bántó megjegyzés hallatán, és nem tudod kezelni a téged ért kritikát sem. Sértődöttségedben azonnal, szinte gondolkodás nélkül visszatámadsz, ha lehet még bántóbb megjegyzésekkel, mint a másik. Na, ez a lehető legrosszabb megoldás. Először is, jó lenne belátnod, hogy nem minden kritika származik bántásból. Akár még szeretetből is fakadhat, de az is előfordulhat, hogy az illető nem is kritikának szánta, amit mondott, csak te értetted félre. Az első lépés tehát, hogy megértsd a másik szándékát, ehhez persze őszintén be kell vallanod, hogy megbántottak, ami szintén nem megy neked túl könnyen. A büszkeség és a túlérzékenység azonban sok öngólhoz fog vezetni, ha nem változtatsz. Ha pedig valaki direkt, szánt szándékkal akar téged bántani, arra fölösleges reagálni, az a másik szegénységi bizonyítványa. Nem kell folyton megsértődni, az építő kritikából azonban érdemes tanulni.

4-es szám

A legkitartóbb és legcéltudatosabb alkat vagy, mind közül. Igen ám, de a céljaid felé vezető úton a nehézségekkel szembesülve és az akadályok legyőzése közben fokozatosan egyre keményebbé válsz. Talán észre sem veszed. Mivel a kötelezettségeid miatt a saját vágyaidat is háttérbe szorítod és elfojtod, nem sok örömet engedsz meg magadnak. Mogorva és kemény tudsz lenni másokkal is, amivel csak magadnak ártasz. Folyton túlórázol, a munkahelyi problémákon agyalsz, ez pedig a magánéleted rovására is mehet. Nem könnyű sors jutott annak, aki téged választott párjának. A célok és eredmények elérése fontos, de csak akkor van értelme, ha élvezed az odafelé vezető utat. Ne veszítsd el közben a humorodat, a játékosságodat. Próbálj rugalmasabb és örömtelibb lenni és meglátod, az élet lehetőségeit is könnyebben észre fogod venni, ami hozzásegít céljaid eléréséhez.

5-ös szám

A legtürelmetlenebb vagy az összes karakter közül, ami miatt a legfeszültebb is, hiszen mindent azonnal akarsz, ami elég gyakran nem jön össze. Még a közértben való sorban állástól is fel tudod bosszantani magad. Pedig ezek az élet velejárói, semmi értelme felhúzni magad ilyen apróságok miatt. Folyton rohansz, intézkedsz, mindig van valami dolgod. Vedd észre, hogy túlságosan zaklatott életet élsz. Ez a te bajod. A nagy kapkodásban pedig többet hibázol a kelleténél, a stressz miatt egyre szétszórtabb vagy, és a végén már sem pihenni, sem koncentrálni, sem pedig másokra odafigyelni nem vagy képes. Elég életellenes, nem igaz? A te esetedben elengedhetetlen, hogy megtanulj kikapcsolódni, lazítani. A sok feszültség, ha nem oldod fel, vagy vezeted le rendszeresen, egy idő után megbetegít. A kulcs szó azonban a türelem és a lassítás.

6-os szám

Maximalista ember lévén nem könnyű kijönni veled. Másoktól és önmagadtól is túl sokat vársz el. Ez a hozzáállás azonban egy folyamatos elégedetlenséget szül. Vagy másokat presszírozol, a szinte teljesíthetetlen elvárásaiddal, amit velük szemben támasztasz, vagy önmagadat ostorozod, ha nem vagy „elég jó.” Arról nem is beszélve, hogy mivel nincsen semmi, ami vagy aki tökéletes lenne ebben a világban, rendszerint csalódsz. Jobban járnál, ha elfogadnád, hogy mindenkinek meg van a maga hibája, így megkímélhetnéd magad egy jó pár csalódástól és kellemetlenségtől. A lelkes habitusodból is vegyél vissza egy kicsit, hiszen hajlamos vagy egy-két neked tetsző tulajdonságot felnagyítani a másikban, illetve hozzáképzelni még egy jó párat. Ha pedig kiderül az igazság, kiábrándulsz, pedig erről nem a másik tehet, hanem te, aki folyton belelovalod magát valami képzelt dologba, ami nem valós.

7-es szám

Rád is jellemző egyfajta szélsőséges gondolkodásmód, ami sok kellemetlenséget okozhat. Egyszerre tartod fontosnak az anyagi biztonság megteremtését, és veszel részt az üzleti világ ádáz küzdelmeiben, illetve vágysz egyfajta spirituális életre, ahol az anyagi dolgoknak nincs értéke. Sokszor érzed úgy, hogy legszívesebben kiszállnál a mókuskerékből, és csak spirituális dolgokkal foglalkoznál, de akkor meg hiányozna a siker, a karrier és az anyagi jólét adta kényelem. Jó hír, hogy nem kell feladnod egyiket sem, hiszen nem üti egymást a kettő. Ki mondta, hogy nem lehetsz egyszerre sikeres és egyben spirituális? Ehhez azonban tudatosan kell beosztanod az energiáidat, és törekedj az arany középút megtalálására. A legjobb, ha olyan munkát vállalsz, aminek köze van a spiritualitáshoz.

8-as szám

A legfőbb akadály, amit saját boldogságod elé gördítesz, hogy nem mindig vagy őszinte másokkal. Félsz megosztani másokkal valós érzéseidet, gondolataidat, mert túl sérülékeny vagy. Így azonban folyamatosan egy szerepet játszol, és álarcot viselsz. Még a családtagjaiddal és barátaiddal sem vagy elég nyílt, sokan nem is tudják, mi zajlik a lelkedben. Belül magányos vagy és szorongó, pedig nagyon szeretnél megfelelni másoknak. Kell ehhez egy kis bátorság, de hidd, el megéri. Ha megnyílsz, sokkal többen fognak szeretni, és rá fogsz jönni, hogy nem kell megjátszanod magad azért, hogy elfogadjanak. Persze könnyű azt mondani, te is látod, hogy másoknak ez könnyedén megy. Neked először a félelmeket kell legyőzni, és ennek következtében, szinte automatikusan egyre őszintébb leszel.

9-es szám

Idealizmusod ellenére gyakran megtörténhet veled, hogy azon kapod magad, nem is a saját, hanem mások elvárásai, elvei és meggyőződései szerint éled az életed. Pedig pontosan tudod, hogy kellene élni, mikor, mi a helyes, nálad jobban senki nem tudja, mégsem bízol magadban eléggé. Hajlamos vagy inkább más, általad nagyra becsült embereket követni. Pedig a te életed pont arról szól, hogy merj olyan értékek szerint élni, amelyeket te magad tartasz fontosnak. Újító szellem vagy, hozzá kell szoknod, hogy a környezeted nem mindig tud majd követni, lépést tartani veled, vagy megérteni, így elismerni sem. De neked ettől függetlenül, a külvilág pozitív visszajelzése nélkül kell alkotnod, vagy élned egy olyan életet, mely a saját tapasztalataidat és meggyőződésedet tükrözik. Tanulj meg bízni önmagadban, különben az egész életed kudarcra van ítélve.


Susan Jessica Gartner