2010. június 30., szerda

Vízisakál a partokon



A tengerek, folyók, tavak stb.
partjait nagy számban benépesítették a vízisakálok. Szerencsére ők nem annyira veszélyesek, mint a démonok, mivel a veszélyességi listán csak C (ötös skálán 3 pont) minősítést kaptak. Ők a vizek mélyén bújnak meg, és onnan szemelik ki áldozataikat. Szerencsére ők csak az úgynevezett "Friss Húst" szeretik.
Hogy mi is az a Friss Hús? Nos, mindjárt elmagyarázom. A Friss Hús csak a különleges muglikra és varázslókra jellemző. Azok, akiknek A vagy A+ a vércsoportja, megijedhetnek. Aki A+ vércsoporttal rendelkezik és 15-19 év között van, kezdhet félni. Valamint, akikre ezek mind jellemzőek és még nőneműek is, azok bepánikolhatnak. Tehát azokat a lányokat, akikre ezek mind jellemzőek fokozott óvatosságra intjük a tavak, folyók, patakok, tengerek közelében!
Utószó: A kék szemű lányokat jobban szereti!

Írta: Krisi Fox

2010. június 28., hétfő

Elmaradnak az edzések?!



Mindenki - de kiváltképp a játékosok - nagy bánatára, átépítések miatt le kell zárni a cambridge-i stadiont. A Cambridge városában játszó csapatok, rengeteg gyakorlási lehetőségtől esnek el. A közeli kviddics pályák mind tele vannak, a játékosok seprűi, további felszereléseik, mind a stadion elzárt részlegén vannak megőrzés alatt. Vajon sikerül a játékosoknak még idejében a legjobb formába hozni magukat a három hónap múlva esedékes Kviddics Bajnokságra, melynek a Londoni Stadion fog otthont nyújtani? Milyen eredményre kell így számítanunk, hogy a játékosoknak nincs lehetőségük fejleszteni magukat? Esetleg befolyásolja majd a kviddics csapat teljesítményét, hogy a játékosok a megszokottnál kevesebb időt töltenek a pályán? És mennyire lesz nehezítő körülmény, hogy a csapatokba rengeteg új játékos szerződött le? Kérdéseinkre egyenlőre még nem kaphatunk választ, hiszen senki nem tudhatja, a csapatoknak hogyan sikerül magukat a legkitűnőbb formába hozni a mérkőzések előtt. Csak izgulhatunk értük és remélhetjük, hogy a legjobbat fogják kihozni magukból!

Írta: Susan Jessica Gartner

2010. június 22., kedd

Kontinensek mágusnépe – Afrika


Szavannák, sivatagok, hőség és oroszlánok. Ha ezeket a szavakat halljuk, mi más is juthatna az eszünkbe, mint az ősi Afrika. Ez a kontinens a hazája a méltán világhírű vudunak is. A szó a nyugat-afrikai „vodun” szóból ered, melynek jelentése „szellem”. A mugliknak ez csupán babona és bohóckodás, mi azonban pontosan tudjuk, hogy mekkora haszna van ezeknek a varázslatoknak. Ez alkalommal az afrikai őslakosok és sajátságos mágiájuk kerül nagyító alá.
Előző cikkünkben olvashattunk a japánok mágikus cetlijeiről. A vudut a papíron rögzített varázsoktól eltérően nem lehet egyértelműen besorolni egy már meglévő kategóriába – sem a verbális, sem a nonverbális mágiához, de még a bájitalok által véghezvitt bájoláshoz sem sorolható kétségek nélkül. Külön kategóriát képez, ami egyesíti az említett három mágiaág tulajdonságait. Ez részben annak is köszönhető, hogy a hatalmas síkságokon sokáig elszigetelten élő bennszülöttek szabadon, különösebb zavaró tényezők nélkül gyakorolhatták képességeiket és bátran kísérletezhettek újfajta technikák kidolgozásával. Az elszigeteltség másik következményeként Afrikában egyedülálló módon rengeteg, kizárólag varázslókból és boszorkányokból álló falu jött létre. A ma is ismert, ásatásokból előkerült agyagfalvak többségét is egykor mágusok lakták. A varázslatokkal megerősített településeket nem veszélyeztették a vadállatok, vagy más törzsek támadásai, így maradhattak fenn évszázadokon keresztül sértetlen állapotban.
Egy ma élő afrikai varázslócsalád mindennapjaiba leshettem be a Csád-tónál tett látogatásom során. A Zoawe család egy egyszerű, vörös agyagfalú, szalmatetős házban él. Liwazának és Gaddielnek három gyermeke van, Aisha és Kia boszorkányok, Mongane pedig sajnos kvibli. Mongane elmondta, hogy egyáltalán nem bánja, hogy ő nem varázsló, mivel így kívülállóként valamilyen szinten mindkét világról teljes és valós képet kap. Esténként leültünk a ház közepén felizzított tűz körül, hogy elfogyasszuk a vacsoránkat, ami többnyire maniókakenyérből és különböző magokból készült kásákból állt. A tiszteletemre azonban előkerült egy csomag kávépor is a szekrényből.
Az egyik vacsora alkalmával megkértem a családtagokat, hogy meséljenek nekem a vuduról. Kiderült, hogy náluk ez az általánosan alkalmazott varázsforma, és pálcát csak nagyon ritkán használnak. Főként a főzetekkel bánnak bámulatos módon, például a már említett manióka gyökérből kivont mérgező cianid vegyületekkel. Ennek elterjedt alkalmazásával (pl. a súlyos szemsérüléseket vagy vakságot is okozó Szaruszaggató-főzet alapanyagaként) az itthoni bájitaltan tankönyvekben is találkozhatunk. A vudu itteni változatánál nem bábukat készítenek, mivel a varázslatok többsége nem személyek megátkozását szolgálja (ahogy az varázstalan barátaink körében elterjedt), hanem hétköznapi célokat. Liwaza ezt egy fakanálon mutatta be. Letett egy apró fadarabot a földre, majd a saját hajszálával csomót kötött rá. Ezután a házi készítésű, vuduhoz gyakran használt un. Kerisha-esszenciát (lsd. lábjegyzet) cseppentett a fára, majd elmondta az ott beszélt hámi nyelven a megfelelő varázsigéket, és a kis kupac helyén pillanatokon belül egy míves, személyre szabott fakanál hevert. Számomra bámulatos volt látni, hogy a találékonyság és a kreativitás milyen jól ki tudja váltani a pálcamágiát.
Az esti beszélgetéseink során az is kiderült, hogy vendéglátóim sokkal tájékozottabbak Afrika és a magyarok kapcsolatairól, mint jómagam. „A Csád-tó körüli népek emlékezetében ugyanis máig él a hagyomány, hogy közéjük egykor kelet felől óriások (úri ősök) érkeztek, akik csodálatos tudással rendelkeztek és őket a magasabb kultúra vívmányaival megismertették”. Erre utal maga a Csád-tó neve is, ami a „Setét” névre vezethető vissza. Ezek az „úri ősök” nem mások voltak, mint az ősmagyarok egyik csoportja, és ami a legfontosabb, hogy rendelkeztek a mágia tudományával. A jövevények megmutattak az afrikai őslakosoknak különböző, muglik által is használható praktikus, varázsvilágban használt eljárásokat. Segítettek a tehetségüket fel nem fedezett ifjú, tapasztalatlan varázslóknak és boszorkányoknak, tanították és képezték őket, átadták nekik akkori ismereteiket. Talán innen eredhetnek a vudu valódi gyökerei is, a két meglehetősen különböző kultúra, az eltérő szokások és mágiahasználat találkozásából. Innen került át a mai Nigéria területére, a yorubák földjére, hogy aztán a gyarmatosítások nyomán Haitin végül kialakulhasson a ma is világszerte ismert formája.



(Kerisha-esszencia: főleg Közép- és Kelet-Afrikában a vudu varázsokhoz használt bájital. Összetevői: 2 gramm kandírpókbőr, 3 db sügérpikkely, 1 uncia léppondró nyál, 1 gramm őrölt tüskecserje gyökér, 2 dl víz.
Hatása: különböző metamorf-mágiáknál a varázslat pontos lefolyását segíti elő. Feltalálója a szudáni testvérpár, Sarif és Ahmed Kerisha.)

[Forrás:
- http://bosziplaza.hu/2010/01/a-voodoo-tortenete/
- http://www.angelfire.com/realm3/hmult/barat/mosbar2.htm]

Írta: Berenice Mayflower

A minisztérium fejlesztései



Mától kezdve elkezdődnek a munkálatok a minisztériumi épület komplexumon.
A teljes intézményt átépítik: a fő teremtől a Miniszter irodájáig.
A hirtelen ötletnek, hogy fejlesszék a varázsbirodalom központi épületét egy tegnapelőtti esetből pattant ki. A Bűnűzési osztály vezetője, egy tárgyalásról készült visszamenni az irodájába, mikor porfelhőt vélt felfedezni a szoba előtt, mint kiderült ez a porfelhő egy plafonon végig szaladó három centiméter vastagságú repedésből származik. A repedés folyamatosan hosszabbodott így már másnapra bent volt a szobában is. A miniszter úgy döntött, hogy ideje egy kicsit fejleszteni az intézményen, így mára már ott is voltak az építészek. A fejlesztésbe beletartozik a homlokzat felújítása, szobák kifestése, új bútordarabok berendezése, javítás egyes részeken és persze a liftakna átvizsgálása, amin annyit nyöszörögtek a minisztérium munkatársai.
Reméljük mihamarabb újra látogatható lesz a Mágiaügyi Minisztérium.

Írta: Daniel Wolf

2010. június 21., hétfő

William Smith - A legdicsőbb játékos



Még márciusban volt kollégám, Goldwin kisasszony, tudósította, hogy a legöregebb kviddicsjátékos a világon a rekordtartó William Smith, aki 200. születésnapját ünnepelte, amikor csapatát, Dimbourne-i Darazsakat, ahol őrzőként tevékenykedett elhagyta kora miatt. A csapat nem örült ennek, de minden edzésen szívesen várták öreg barátjukat. A bácsi sokszor be is járt és életkedvet adott a játékosoknak, ámde ezek az alkalmak egyre kevesebbek és kevesebbek lettek. Már 1 hónapja nem látogatta volt csapatát a varázsló, de végül nagy nehezen „bevánszorgott”. Mindenki nagy örömmel fogadta, elbeszélgettek, s a mágus arra kérte barátait, hadd játszhasson ő is. Persze a játékosok nem szerették volna, ha baja esik társuknak, de végül nagy nehezen beleegyeztek.
A játék hevesen folyt, nagyokat nevettek, de ekkor Mr. Smith rápillantott az órájára, s így szólt:
„Kviddics örökre” majd lefordult a seprűjéről
. Mindenki megrémült és hívták is ki a Varázsbaj mentőosztagot, akik megállapították, hogy a férfit már több hónapja halálos kór ejtette rabul és a hatása most alakult ki. Látszólag tudott róla, hogy mi fog vele történni, s élete utolsó pillanatát is a 180 éve űzött sportnak akarta szentelni.
Mindenki könnyekkel küszköd a tegnapi haláleset után.
William Smith-et holnap temetik Roxmortsban. Kérünk mindenkit, aki a Kviddics vagy e lelkes játékos rajongója volt, az jelenjen meg délután 2 órakor.
Tegyük meg végtiszteletünket a legdicsőbb játékos előtt, William Smith előtt.

Írta: Susan Jessica Gartner

2010. június 20., vasárnap

Előképzés diákoknak: Gyógyítási kurzus



A Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály az augusztus 1. és 30. közé eső nyári szünet idején előképző kurzust tart a gyógyítás iránt érdeklődő fiataloknak.

A kurzus ötlete Johnatan Spark főgyógyító fejéből pattant ki, aki készségesen válaszolt a riporterek kérdésire a 18-án megrendezett sajtótájékoztatón.

- Milyen cél vezérelte Önöket, mikor kihirdették ezt a kurzust?
- Nos, hiába tagadjuk, manapság egyre kevesebb végzős diák fordul a gyógyítás művészete felé, hogy hivatásának válassza. Ez erősen megcsappantja az ispotályokban tevékenykedők számát, s az esetleges emberhiány az ellátás gyengüléséhez vezet. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a fiatalok figyelmét újra a gyógyítási pálya felé fordítsuk.
- Azért a varázslócsaládok pénztárcája is véges. Mennyibe kerül egy ilyen kurzus?
- Emiatt nem kell aggódniuk. A képzés teljesen díjmentes, mivel a Minisztérium örömmel támogatta az ötletünket, s keretet biztosított a programunkhoz.
- Kiknek a jelentkezését várják?
- Minden olyan fiatalt szívesen látunk, aki már iskolába járhat, tehát betöltötte 11. életévét.
- Úgy gondolják, hogy egy 11 éves gyermek már érdeklődhet egy ilyen felelősségteljes munka iránt?
- Minden korosztálynak, évfolyamnak, más-más programokkal, előadásokkal készültünk, amelyek koruknak megfelelőek. Természetesen egy 11 éves gyermeket nem boncolásra fogunk invitálni. Az első kérdésre pedig az a válaszom, hogy a gyógyítói tehetség már igen hamar megjelenik, s ha ezt felfedezzük egy gyermekben, s a diák sem tartózkodik a gyógyítói pályától, akkor tudjuk egyengetni, támogatni az útját.
- Hol szállásolják el a diákokat a kurzus idejére? Milyen körülmények között kell lakniuk?
- A Minisztérium ebben is segítségünkre volt, s biztosítottak egy szállót, ami igen közel esik az Ispotályhoz. 2-4 ágyas szobák állnak a diákok rendelkezezésére, s minden helyiséghez külön fürdő tartozik.
- Mennyi ideig a kurzus?
- Egy hetesek a kurzusaink, amelyet a nyári szünet idejére ütemeztünk. A különböző évfolyamok az augusztus 1. és 30. közé eső időszakban más-más héten vehetnek részt a programon.
- Tervezik, hogy azon esetben, ha sikeres lesz az akció, akkor megismétlik?
- Igen, felmerült, hogy hagyományteremtő jelleggel minden évben ekkor megtartjuk a képzést, de erről komolyabban csak akkor eshet szó, ha ezen első alkalom jól sikerül.
- Honnan lehet pontos információkhoz jutni a képzésről, a jelentkezésről?
- A prospektusokat eljuttattuk az Grácia Roxfortba nagy példányszámban. Arról minden egyéb információ kideríthető. Köszönöm a kérdéseket – búcsúzott Johnatan Spark főgyógyító.

Lapunknak sikerült beszereznie egy prospektust, így annak azon tartalmát, mely nem derült ki az interjúból jelen cikkben leközöljük.

A kurzus időpontjai:
I. Augusztus 1-7.: 1. és 2. évfolyam
II. Augusztus 8-14.: 3. és 4. évfolyam
III. Augusztus 15-21.: 5. és 6. évfolyam
IV. Augusztus 22-28.: 7. évfolyam

Jelentkezési követelmények:
11. életév betöltése
Utolsó tanévi vizsgaeredményeket igazoló lap
Jelentkezési lap maradéktalanul kitöltve

Jelentkezési határidő:
Július 15.

Jelentkezési lapok leadása:
1. Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály recepcióján
2. Házvezetőtanároknál

A prospektusból az is kiderül, hogy azok, akiknek a jelentkezését elfogadták, egy részletes tájékoztatást kapnak július végén bagollyal, melyben saját évfolyamuk programja, valamint a kezdési időpont és helyszín is fel lesz tüntetve.

Minden diáknak kellemes, hasznos időtöltést kívánunk a kurzus idejére!

Írta: Victoria Vulpine

Koncertház az Abszol úton



Az Abszol úton új Koncertház nyílt Semmiramis névvel. Úgy tudjuk, hogy minden nap élőzene van és minden második vasárnap egy híres zenekar lép fel.
Egyesek (a már ismert) Megicfiúkat hallották, mások (a már szintén ismert) Walpurgis Lányait. Nincs megbízható információnk a nyitvatartási időről. A tulajdonos Matt Allen, de őt sem tudtuk elérni a nyitvatartási idővel kapcsolatban. Amikor mentünk volna bulizni, zárva volt, egyszer volt csak nyitva, de akkor nem engedték be sajtót, mert egy híres varázsló ment látogatóba. Ha valakinek van információja a Koncertházról, az feltétlenül írja meg újságunknak 10 sarlóért cserébe!

Írta: Krisi Fox

A csodás tudomány



Lizzie Mcella
eddig még csak egy átlagos boszorkány volt világunkban. Azonban élete megváltozott: híres bájitalfőző lett és még híresebb gyógynövénygyűjtő. Ő nyerte el a nagydíjat is szombaton, amit maga a Mágiaügyi Miniszter adott át neki. Miért is pontosan? Most végre napvilágra kerül: Lizzie kiküszöbölte az Álom főzet mellékhatásait!
Eddigi probléma az volt, hogy rémálmokat okozott és így a személy nemcsakhogy nappal rettegett, de nem aludta ki magát. A boszi azzal oldotta meg ezt a problémát, hogy a fúriafűz leveleinek nedvét használta fel főzéskor. A főzet zökkenőmentesen működik és a Miss Mcelle mindenkinek ajánlja.

Írta: Serafina Lilly Raila

2010. június 18., péntek

Mugli felfedezés



Egy híres mugli régész, Ann Holley egy igen régi pergament talált, amikor Spártában kutakodott. A pergamen titkosírással volt írva, egy üsttel befejezve. A felfedezést a varázslók kölcsönvették és meg is fejtették titkát: egy igen régi, a feltételezések szerint ókori, Spártai varázsló főzete. A főzetet még tesztelik, ám igen nehéz dolguk van a bájitalkeverőknek: Néhány elmosódott betű nagy gondot jelent nekik. A Mágiaügyi Miniszter személyesen ígéretet tett, hogy amint újabb hírt kap a főzetről, tájékoztat minket.

Írta: Serafina Lilly Raila

Melyik napon házasodj?



A dátumoknak kiemelt jelentősége van életünkben, hiszen fontos számkombinációk. Érdemes figyelembe venni a számmisztika szabályait a házasságkötéskor is, és egy szerencsés napra időzíteni a nagy eseményt.

Az esküvő napjának kiválasztásakor a menyasszony és/vagy a vőlegény születési dátumát kell alapul venni. Elég a napot figyelembe venni, a hónapnak nem fontos egyeznie. Tehát, ha a menyasszony, vagy a vőlegény 18-án született, akkor bármelyik hónap 18. napja tökéletes választás, így a személyiségének a rezgései harmonizálni fognak a házasságáéval. Szerencsésebb, ha a férfi születési dátumára esik a választás, hiszen ő veszi el feleségül a nőt, de a menyasszony születési dátuma is megfelelő.
Ha már foglaltak ezek a dátumok, akkor az is ugyanolyan jó megoldás, ha a születésnap dátumának egyszerűsített változatára tűzitek ki az esküvőt. Ha például 9-én, 18-án, vagy 27-én születtél, akkor bármelyik hónap 9-e is tökéletes megoldás. A születési dátum egyszerűsített számának megtalálásához csak annyit kell tenned, hogy a születési dátumod két számjegyét összeadod, és máris megkapod az egyjegyű számot, ami egyezik a születési rezgéseddel. (Ha 23-án születtél, akkor 2+3= 5-ös)
Az a lehető legszerencsésebb, ha a házasulandó pár mindkét tagjának ugyanaz a születési szám rezgése, és még az esküvő dátumát is sikerül erre a napra időzíteni, de ez igen ritka.


A házasság rezgésszáma
Az esküvő dátuma minden esetben ad egyfajta színezetet a házasságnak. Keresd ki az alábbi dátumok alapján, hogy a te esküvőd milyen rezgéssel rendelkezik.


1- Ha 1-én, 10-én, 19-én, 28-án születtél
Ha az esküvőd napja 1-ére, 10-ére, 19-ére, vagy 28-ára esett, akkor a házasságodat egy aktív, tettre kész, energetikus rezgés hatja át. Nem feltétlenül feszültségmentes, de dinamikus és izgalmas dátum az 1-es. Ti aztán soha nem fogtok unatkozni, veletek mindig történik valami. Ez a szám, a célok megvalósulását is hozza, és sok lehetőséget nyújt a boldoguláshoz. Lehet, hogy egy szerencsés ingatlanvásárlással egy csodaszép családi házba költözhettek együtt, amiről korábban nem is mertetek álmodni. Az utazás és szórakozás is fontos szerepet kap az 1-es rezgésszámú dátumon kötött frigy esetén, sok külföldi utat, kellemes nyaralást hozhat ez a rezgésszám. Kalandokban és élményekben gazdag, változatos eseményekkel teli házasságra számíthatsz.

2- Ha 2-án, 11-én, 20-án, 29-én születtél
Ha 2-es rezgésszámú dátum alatt mondtad ki a boldogító igent, akkor egy nagyon jó, kölcsönös együttműködésen alapuló házasság lesz a tiétek. Mindig számíthattok egymásra és a környezetetek támogatására is. Ez a házasság sok örömet és érzelmekkel teli pillanatot hoz. A 2-es szám égisze alatt még azok a párok is érzelgősebbek lesznek, akiknek a személyiség száma esetleg külön-külön nem hordozza ezt a jelleget magában. Alapvetően erős érzelmi köteléket és érzelmi biztonságot társítanak a 2-es számhoz. Szép fokozatosan az évek során egy bensőséges, és intim kapcsolattá válhat egy 2-es rezgésszámú házasság. Egymás előtt olyan rejtett titkokat is feltártok majd, amire nem is gondolnál. A 2-es szám összességében egy érzelmi mélységet ad egy házasságnak.

3- Ha 3-án, 12-én, 21-én, 30-án születtél
Egy 3-án, 12-én, 21-én, vagy 30-án köttetett házasság alapvetően egy vidám és kreatív színezetet kap. A házastársak lelkesítően hatnak egymásra, így a kreatív energiák szabadon tudnak áramolni. Nem ritka, hogy egy rég dédelgetett álmodat sikerül valóra váltani egy 3-as rezgésszámú házasságban. A párod mellett ugyanis úgy érzed, szabadon szárnyalhatsz, hogy a saját céljaiddal is foglalkozhatsz, mert neki is fontos, hogy kibontakoztasd önmagad. Ez a házasság mindenképp támogat abban, hogy önmagadra lelj, hogy megtaláld valódi önmagad. A 3-as rezgésszámú házastársak nem korlátozzák egymást semmiben, nem húzzák le a másikat, hanem támogatják egymást, hogy a saját útjukat járhassák. Odafigyelnek egymásra, és az egész kapcsolatot átszövi egy romantikus hangulat. Ettől lesz igazán boldogító ez a házasság.

4-Ha 4-én, 13-án, 22-én, 31-én születtél
Erre a házasságra nyugodtan építhetsz, a 4-es rezgésszám ugyanis bomba biztos alapot nyújt a frigynek. Nem kell attól tartanod, hogy a külső hatások meginogtatják a kettőtök között létrejött szövetséget, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell a boldogságért megküzdeni. A 4-es rezgés egy lassú fejlődést, egy fokozatos összecsiszolódást nyújt, aminek a hatására úgy érezhetik a házastársak, hogy minél hosszabb ideje vannak együtt, annál több örömöt lelnek a házasságban. Egymás rejtett tulajdonságainak felfedezésére idő kell, de szerencsére pozitív csalódásokkal találkozhatnak a 4-es dátumon házasodó párok. Ebben a kapcsolatban az idő nem ellaposítja a kapcsolatot, épp ellenkezőleg. A sok együtt töltött idő, a közös élmények egyre közelebb hozzák a házastársakat, míg végül egy elválaszthatatlan kötelék alakul ki közöttük. A 4-es a fejlődés száma, így ez a kapcsolat folyamatosan egy pozitív fejlődésen megy keresztül.

5- Ha 5-én, 14-én, 23-án születtél
Az 5-ös szám egyfajta nyughatatlan energetikával rendelkezik, a házastársak, lehet, hogy egy idő után szűknek fogják érezni a házasság kötelékét. Az 5-ös „ne köss le, ne láncolj le!” jelszava rányomhatja a bélyegét a kapcsolatra. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy szerencsétlenek lennének az 5-ör rezgésszámú dátumok esküvő szempontjából, csupán annyit tesz, hogy a szabadság kérdése, és érzése megjelenhet a kapcsolatban. A szabadságot azonban többféleképpen is meg lehet élni, nem kell, hogy a házastársi kötelék rovására menjen. Pozitív értelemben a férj és a feleség megélheti ebben a házasságban az egyéni szabadságát, és nem kell semmiféle korlátozástól tartaniuk egymástól. Az 5-ös szabadságát mindenki egyéni értékrendje alapján éli meg, de mindenképp magában hordozza a felszabadultság érzését is, ami boldogítóan hat a házastársakra.

6- Ha 6-án, 15-én, 24-én születtél
A 6-os rezgésszámú dátum bizonyos értelemben egy humánus jelleget ad a házasságnak. A házastársak számára fontos lesz a környezetük és az elesettek támogatása. Ez a hozzáállás valamilyen formában szerepet kap a házasságban. A 6-os nagyon emberi szám, a felelősségről és a szolgálatról szól. A házastársak komolyan veszik a házastársi kötelezettségeiket, mind hűség tekintetében, mind a hétköznapi élet szintjén. Senki nem bújik ki a felelősség alól, minden problémát együtt oldanak meg. A bizalom és a lelki kötődés erős a 6-os rezgésszámmal bíró házasságoknál, így igen ritkán kerül sor válásra, hiszen a végsőkig kitartanak egymás mellett, és mindent megtesznek a konfliktusok rendezésére, illetve, hogy megőrizzék és fenntartsák a szerelmüket. A 6-os párok számára rendkívül fontos szerepe van annak, hogy kitartsanak egymás mellett jóban-rosszban. A 6-os házasságban a művészi ambíciók is termékeny talajra találnak, és kibontakozhatnak a bensőben szunnyadó képességek.

7- Ha 7-én, 16-án, 25-én születtél
A 7-es misztikus és minden tekintetben szerencsés szám, így a 7-es rezgésszámú dátumok alatt kimondott igenek mindenképp jó ómennek számítanak. A szerencse végig a házaspár mellett fog állni, és közös életükben fontos szerepet fog játszani. A házasságot mintha magasabb erők védelmeznék, kis túlzással együtt semmi baj nem érheti őket. A házasság misztikus elemekkel tarkított, nem egyszer élnek át közösen megmagyarázhatatlan élményeket, ami csak még jobban megerősíti a kapcsolatot, az érzelmi köteléket, az egymáshoz tartozást. A 7-es szám egy boldog házasságot predesztinál, amit ha nem ismernek fel, vagy nem becsülnek meg a házastársak, akkor sajnos nem érezteti a hatását. Ha azonban a kapcsolatban a szeretet és az összetartás uralkodik, akkor a szerencsecsillag felragyog, és a pár az életük során megannyi mesébe illő élménnyel gazdagodhat a 7-es szám égisze alatt.

8- Ha 8-án, 17-én, 26-án születtél
A 8-as rezgésszámú dátumokon köttetett házasságokban nagy szerepet kapnak az anyagiak. Jó értelemben hozhat jó üzleti lehetőséget, magas életszínvonalat, de gyakran előfordul, hogy az anyagi biztonság megszerzése és fenntartása túlságosan fontossá válik, ezért sok energiát követel. A házastársak csak hajszolják a pénzt, és közben fennáll a veszélye annak, hogy észrevétlen kiüresedik a kapcsolat. Nem egymásra figyelnek, hanem egyéni céljukat tartják a legfontosabbnak. A 8-as energia hozhat egyfajta egoista beállítottságot is, aminek hatására kiszolgáltatottság és függőség alakulhat ki a kevésbé önérvényesítő félben. Pozitív esetben mindenképp egy szerencsés anyagi helyzetet, magas életszínvonalat, akár fényűzést is hozhat. A 8-as szám alatt köttetett házasságokban igen ritkán fordulnak elő anyagi gondok. Általában tehetősek, vagy azzá válnak.

9- Ha 9-én, 18-án, 27-én születtél
Házasságkötés szempontjából az egyik legszerencsésebb választás a 9-e, 18-a, vagy 27-e, azaz a 9-es rezgésszámmal bíró dátumok. Ez ugyanis a teljesség száma, ami a beteljesült boldogságot hozhatja el. Az álmok valóra válnak, a vágyak beteljesülnek, a házastársak egymás oldalán úgy érzik, hazataláltak. A 9-es szám magában hordozz az összes előző rezgésszámát, így a szerencsétől kezdve, az anyagi javakon keresztül az érzelmi mélységig mindent megélhetnek a 9-es házasságban élők. Természetesen nem azt jelenti, hogy nem adódnak problémák az életükben, csupán azt, hogy megadatik a lehetőség a beteljesült boldogság megtalálására, megélésére. Minden kapcsolatban másképp bontakozik ki ez a hatás, de ha a házastársak elég érettek, akkor ez a szám földöntúli boldogság lehetőségével ajándékozza meg őket.



Írta: Susan Jessica Gartner
Forrás: Női portál

2010. június 17., csütörtök

A balatoni démon



Értesüléseink szerint a Balatonban egy éjszakai dámon él. Néhány varázslót elküldtek a Mágiaelhárítástól, hogy végezzen vele, de egyikük sem tért vissza. A Minisztérium nagy bajban van, mivel a démon veszélyes a muglikra, ezért muszáj (lenne) kiiktatni. Néhány mugli éjszakai sétája során látta a démont és az idegességtől azonnal szörnyet halt. A démon megette a húsukat és a csontjukat, csak a ruháikat hagyta meg. A Minisztérium és az Elhárítás még mindig tanácstalan.

Írta: Krisi Fox

(A cikk csupán a képzelet szüleménye. Senki ne féljen attól, hogy egy démon leharapja a lábát, ha belemegy a Balatonba, mivel ez ártana a magyar turizmusnak. :)) - a szerk.)

A Potter-Romok



Június 13-án megnyitotta kapuit a híres Potter-Romok kiállítás. A kiállítást sokan meglátogatták már és a Mágiaügyi Miniszter nagy összegű pénzt adott a kiállítás szervezőinek, s annak az embernek, aki ideszállította a romokat.

A kiállítás témája egyébként a híres-neves Potter család házából maradt romok megtekintése. A híres grafikusok felvázolták milyen lehetett a kis Harry szobája és milyen az egész ház.
Roxmortsban tekinthetőek meg a romok egy nagy épületben a Czirok és Czalma mellett. Az üzemeltetőt sajnos nem ismerjük, viszont az egyik alkalmazottja beszámolt a dolgokról. Pár szóban összefoglalta: ,,Szuper mulatság mindenki számára."

Írta: Krisi Fox

2010. június 16., szerda

A tekercs esete



Tegnap értesültem róla, hogy a minisztériumi rablások megsokszorozódtak. Először a miniszter gyűrűje most pedig a Madrió tekercs.
Reggel, körülbelül 11 óra fele valaki riasztotta az Auror Biztonsági irodát. A kandallóból kilépő idegenvezető azt kiabálta, hogy nincs a helyén a varázstörténelem talán egyik legfontosabb tekercse a Madrió tekercs. Az iratot körülbelül 2000 éve készítették az inka varázslók, hogy jelezzék egy kincs helyét, amit még az óta se találtak meg. Feltételezések szerint azonban a kincs egy követ tesz ki amely minden tudást át tud ruházni viselőjének.
„A térképet valószínűleg egy olyan ember lopta el akinek van egy ötlete a kincs megtalálására. Ez azonban csak egy feltételezés” – mondta a Bűnűzési Osztály Vezetője. Tudni illik még azt is, hogy a tekercset fokozottan védték így a fosztogató valószínűleg a legjobbak közé tartozhatott.
A további hírekről tájékoztatom Önöket!

Írta: Daniel Wolf

Chimera: LtM



Be kell, hogy valljam, nekem még nem volt meg a lemez eddig. Ez köszönhető az MM „szenzációs” házhozszállítási szokásainak, illetve annak, hogy a házhozszállítás megkezdése után a lemezek egyszerűen elfogytak. Most viszont megszereztem a lemezt, és be kell vallanom, hogy tetszett. Magán a lemezen olyan igazi áttörést jelentő szám csak egy van, az LtM, de (a Quiditchersel és sok más bandával ellentétben) az összes többi dal is kellemes szórakozást nyújt. Na de térjünk rá magára a bandára. Mivel még csak egy éve alakultak, nincs nagy klasszikusuk, de egy év alatt eljutottak a „garázszenekar”-tól a világhírnévig. És egy év után azt kell mondanom: megérdemelték.

Chimera: LtM 8,5/10 pont

Írta: John W. Gray

Bajazid lázadása


Sok varázsló támadja a muglikat nehézkes felfogásuk és szűkös látókörük miatt. Ebben lehet valami, hiszen nem véletlen tesznek a Mágiaügyi Minisztériumok világszerte komoly erőfeszítéseket létezésünk titokban tartására. Egyvalamiben azonban biztosan előrébb járnak nálunk. Történelmüket meglepően nagy becsben tartják, részletesen lejegyzik, ismerik és tanítják. A könyvtárak és könyvesboltok polcain megszámlálhatatlan történelmi témájú kiadvány sorakozik. A varázsvilág múltbéli eseményiről azonban csak töredékes feljegyzések maradtak ránk. Feltételezik, hogy a mai forrásoknál jóval több keletkezett, de az idők során elvesztek, tönkrementek, vagy például a felvilágosodás korának áldozataivá váltak.

Induló rovatunk célja nem a teljes mágiatörténet leírása, hanem egy-egy különleges, érdekes, olykor rejtélyes esemény kiragadása. Csaták, melyek körülményeit homály fedi, egykor hatalmas vezérek, akik hirtelen eltűntek a történelem süllyesztőjében, vagy épp a muglik körében is ismert híres személyiségek, akiknek a sikere mögött valójában több állt, mint a puszta tehetségük.
Közös kalandozásunk során nem követünk majd semmiféle rendszert. A leírásra kerülő esetek nem időrendben vagy helyszínük földrajzi elhelyezkedése alapján kategorizáltak, hanem véletlenszerűen kerülnek bemutatásra.

Első állomásunk a 18. századi Törökország. Az akkori Oszmán Birodalom I. Abdul-Hamid szultán (1774-1789) uralkodása idején közigazgatásilag apró államokra esett szét. A birodalomban fejetlenség támadt és az akadozó élelmiszer-ellátás miatt a népet éhínség kínozta. Élt ekkor egy Bajazid nevű varázsló, aki az akkor már csaknem száz éve érvényben lévő varázstitok-védelmi törvény ellenére büszkén hangoztatta, hogy birtokolja a mágia nemes tudományát. Az illetékes varázslók (mai nevükön aurorok) több kísérletet is tettek az elfogására, de Bajazid mestere volt az álcázásnak és akkoriban még nem is állt annyi varázslat az üldözők rendelkezésére, mint manapság.
A mágus végtelenül becsvágyó volt. Segítette az éhező, nyomorgó népet, de csak azét, mert hálát és magasztalást remélt cserébe. 1782-ben úgy döntött, hogy letelepedik az egyik faluban a mai Nevsehir közelében, és kialakítja a „tökéletes társadalmat”, amely elképzelése szerint kizárólag varázslókból és boszorkányokból, illetve az őket szolgáló „kiváltságos” varázstalan szolganépből állt. Ha a történelem nem szól közbe, talán a szultáni posztig tört volna. Az események azonban nem követték Bajazid elképzeléseit.
Tervének megvalósításához a koboldok bizalmát is igyekezett megszerezni. Kedvezményekkel kecsegtette őket annak fejében, hogy a koboldok már akkor is messze földön híres fegyverzetükkel mellé állnak a szultán ellen indított hadjáratában. Utánuk néhány, a Melendiz-hegyen élő dementor következett, később pedig megszerezte az erősen megfogyatkozott trollcsapatok és a Kurbaga-tóban élő lázadó sellők támogatását is.
Bajazid bevett szokása volt, hogy több tucat üstnyi bájitalt készíttetett követőivel, majd az egészet az ellenséges seregre zúdította. Így taktikai előnyhöz jutott, hiszen az ellenség egyrészt megzavarodott a váratlan eseménytől, másrészt Bajazidnak és seregének nem kellett külön figyelmet szentelnie a varázslatok elvégzésére.
A végső ütközetre a szultán és a varázsvilág közt 1788. augusztus 14-én került sor Denizli városától nem messze. A törököket nem kis meglepetés érte, amikor a csatatéren több méteres óriásokkal és villámokat szóró emberekkel találták szemben magukat. Bajazid számításába azonban hiba csúszott. A bájitalai elkészítését mugli szolgálói szabotálták, s amikor azt az ellenségre szórta, a főzet felperzselte az egész csatamezőt. Az 5000 török katonából és a 3000 főnyire becsült varázslóseregből alig néhányan élték túl a mágikus katasztrófát. A túlélők közt volt a szultán is, de a feljegyzések alapján 1789-ben bekövetkező haláláig „nem volt önmaga” és egy szót sem szólt a csata után.

A tragédia mementója a ma Pamukkale-ként ismert „természeti képződmény”, amely a szétömlő bájitalok keveréke által megolvasztott és véletlenszerű formában megszilárduló kőzetek halmaza.
A varázslók komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a muglikkal elhitessék, a képződmény már ősidők óta a jelen állapotában létezik. Mai varázslók és muglik is különleges kisugárzást és gyógyerőt tulajdonítanak a helynek.



Írta: Berenice Mayflower

Lopás!



A miniszter irodáját naponta járják a különbnél különb emberek. Ennek meg is lett a következménye.
Tegnap kaptam róla hírt, hogy a Mágiaügyi Miniszter irodájából elvitték a Kingsley családfa becses kincsét, az ötödik századból származó gyűrűt. Az értékes kincset napokig keresgélték, de nem találták, így bátron kijelenthették, hogy az ereklyét ellopták.

Nem tartott sokáig, míg kiderítették a bűnös kilétét. Azon a napon csupán csak is egy ember tartózkodott a miniszteren kívül a szobában. Egy afrikai varázsló, Juhurma Launuba épp akkor volt a miniszterelnök úrral tárgyalni. Mikor a miniszter elment egy kis italt elővenni, az afrikai elvitte a gyűrűt, ami azonnal visszakerült az eljárás után. A miniszter bevallotta, hogy nem volt ésszerű dolog, amit tett.
„Nem kellett volna ott tartanom a családom becses ereklyéét.” – nyilatkozott.
A bűnöst egy évi közmunkára ítélték. Ha valaki sajnálja akkor ne szemeteljen az Abszol-úton.

Írta: Daniel Wolf

2010. június 14., hétfő

Új sárkányok az égen!


Nem, nem, kedves olvasóink. Nem vérbeli sárkányokra, hanem tündöklő, ifjú kviddics játékosokra kell gondolni.

Red dragons

A csapat, nemrég, 2010.06.01-én alakult. Mint már előző sikkemben is említettem, az IKK, hihetetlen tempóban képzi a legkiválóbb játékosokat. Nos ezek a fiatalok, már az első edzésen fantasztikus teljesítményt nyújtottak és a tehetséget látván, a vezetőség azonnal megsokszorozta az edzések számát. Jelenleg az IKK legjobb csapatát tisztelhetjük bennük és ezt a nevet ők is büszkén viselik, sulijukat reklámozva.
Az első igazi meccs, 2010.06.06-án, alias tegnap volt. Kitűnő sikerrel megalázták ellenfelüket. Azóta folyamatos interjúk, illetve felvételek vendégei. Nos, sikerült ezeket a tinédzsereket egy interjúra elkapnom.

- Nos, szeretném ha mondanátok egy-két szót magatokról - csaptam bele a közepébe, az illedelmes bemutatkozás után. Én egy karosszékben, ők egy vörös kanapén foglaltak helyet.
- Akkor én kezdeném. Én lennék Josh Merlyan, a csapat fogója.
- Én Adam Sullivan lennék, az egyik terelő.
- Gregory Sullivan, a másik terelő - üdvözölt az ikertestvér is.
- Eva Andersen, az őrző- szólalt fel egy lány a srácok sokasága között.
- Evelyn Natalie Rayt, az egyik hajtó - szólalt fel a másik hölgyemény.
- Ivan McCeron, a másik hajtó - mosolygott a srác.
- Andrew Elvey, a harmadik hajtó - tette hozzá a srác lezárva a sort.

- Köszönöm…. Eddigi sikereiteket mire alapoztátok? Mit gondoltok, változni fog ez a jövőben is?
- Hát, ezt már átbeszéltük egyszer a skacokkal. Eddigi sikereinket az IKK-nak köszönhetjük. Úgy gondoljuk van mit javítanunk és mindenképp szem előtt tartjuk, hogy sohasem leszünk tökéletesek, így szeretnénk megtartani az ego mentes csapatot. A jövőről csak azt tudjuk, hogy biztosan lesznek versenytársak, de mi harcba szállunk velük - fejtette ki Josh.

- Remek. Akkor meséljetek egy kicsit a megalakulásról!
- Mint már említettük az IKK alapozta meg a csapatot. Ott találkoztunk és a nyílt napon szemet vetettünk egymásra. Aztán az edző egy csapatba osztott. Első játékunk alkalmával teljesen elképedt, lehívta az igazgatóság egy részét, akik szintén dícsértek bennünket. Végül abban állapodtunk meg, hogy megsokszorozzuk az edzések számát. Nemcsak képességeinket, hanem barátságunkat is fejlesztettük, ami azért fontos, mert az összmunka, összetartás elsőszámú az ilyen esetekben - mesélt nekünk Eva.

- A nézők hogy ismerhetnek fel titeket?
- Ezüst talárunkat hátulról egy vörös sárkány díszíti. Innen is a név. Red dragons. Mind a két szó, a temperamentumot, tüzességet jelképezi, úgy ahogy a mi elképzeljük a játékunkat, a rettegést mikor fellépünk a pályára - magyarázott Andrew.

- A rajongók számíthatnak valami komolyabbra is veletek kapcsolatban?
- Nem élünk párkapcsolatban, habár már mind 16 évesek vagyunk. De az, hogy hogyan is alakulhat egy találkozás az tőlünk és a rajongóktól függ. Talán igen, talán nem.

Majd egy hatalmas poszterrel, aládedikálva távozhattam.
Mindenképpen megjegyezném, hogy ezeket a brit játékosokat a hírnév nem tette gőgössé, figyelnek magukra, nem „szálltak el”!


Néhány kép róluk:

Szimbólumuk (az ezüst kviddics talár hátulján):


Josh Merlyan, a csapat fogója:


Adam Sullivan, terelő


Gregory Sullivan, terelő



Eva Andersen, az őrző


Evelyn Natalie Rayt, hajtó


Ivan McCeron, hajtó


Andrew Elvey, hajtó




Legközelebbi mérkőzés: 2010.06.13. További információ, a Minisztériumban!

Susan Jessica Gartner
A Kviddics rovat állandó információszolgáltatója

2010. június 5., szombat

Napjegyek és betegségek



Még az orvosoknak is fejtörést okoz, miért van az, hogy amíg ugyanaz a gyógyszer az egyik embernek használ, a másiknak nem. Vagy hogy miért lázasodik be valaki már az egyszerű náthától is, miközben a család másik tagja még a legnagyobb influenzajárvány idején sem lesz beteg?

Az ókori tudósok pontosan tudták a választ, akkoriban ugyanis a gyógyító nemcsak orvoslással, de asztrológiával is foglalkozott.
A középkorban úgynevezett „betegségtérképet” készítettek, az egyes szerveket egy-egy csillagjegyhez, illetve planétához sorolták. Tehát ha tudod, mely csillagjegyben születtél, azt is tudjod, mely bolygók befolyásolják egészségedet, és könnyebben ki tudsz térni a betegségek elől. Bemutatjuk a főbb irányelveket.


Tűz jegyűek: gyors lefolyású, lázzal járó gyulladásos betegségek, trombózisok

Kos III. 21.–IV. 20.
Ritkán betegszik meg, ha mégis, betegségei lázzal járnak, gyors lefolyásúak. Gyakrabban éri baleset, mint bármely más jegy szülöttét.
Uralkodó bolygója: a vért, az izomrendszert és a mellékveséket uraló Mars
Testrésze: fej, szem, orr, száj, fül, homlok
Jellegzetes betegségei: megfázás, migrén, fülfájás, arc- és homloküreg-gyulladás, kötőhártya-gyulladás
Anyagcseréje: gyors, ezért nem hajlamos a hízásra. Ha mégis felszed néhány kilót, egy kicsivel több mozgás, és két-három napos böjt látványos eredményre vezet.
Jó tanács: Mindig legyen kéznél elsősegély-csomag, és fejfájás elleni tabletta. Lázcsillapítót ne vegyen be, csak ha tartósan magas a testhőmérséklete. Kerülje az alkoholt. A szénhidrátot ne hagyja ki az étrendjéből, még diéta esetén sem.

Oroszlán VII. 23.–VIII. 23.
A lelki sérüléseket nagyon a szívére veszi, ami betegségbe torkollhat.
Uralkodó bolygója: az általános életerőt, a szívet, a vérkeringést uraló Nap
Testrésze: szív, hát, gerincoszlop
Jellegzetes betegségei: infarktus, agyvérzés, köszvény, magas vérnyomás, ödéma, krónikus hátfájás, lumbágó, migrén
Anyagcseréje: jó, de hajlamos a mértéktelenségre, ezért idősebb korára elhízhat. Tanácsos alacsony zsírtartalmú ételek fogyasztása. Húst mértékkel egyen. Az erős fűszereket és az alkoholt nehezen tolerálja szervezete.
Jó tanács: Semmit nem szabad túlzásba venni. A rendszeres sport nem hiányozhat az életéből, de csak módjával. Különösen a tenisz, a kajakozás hasznos, mert erősíti a hátizmokat. Igyon sok folyadékot. A hideg fürdők, az úszás ugyancsak hasznos.

Nyilas XI. 23.–XII. 21.
Uralkodó bolygója: a májat, az idegrendszert, a hallást uraló Jupiter, ezért figyelnie kell arra, hogy kellő antioxidánst és elegendő folyadékot fogyasszon.
Testrésze: csípő, comb, felkar, ízületek, ülőidegek
Jellegzetes betegségei: sportbalesetek, izomhúzódás, ízületi gyulladás, isiász, májproblémák, köszvény
Anyagcseréje: gyorsabb az átlagnál. Ügyelnie kell rá, hogy szervezete elegendő B-vitaminhoz jusson, ez ugyanis erősíti az idegeket, illetve csökkenti az esetleges porckorongsérv- vagy ideggyulladás miatti fájdalmakat.
Jó tanács: Fogyasszon minél több emésztést serkentő, vízhajtó ételt és italt. Ne fogyasszon sok édességet, tartson időnként húsmentes heteket. Szervezete a szénhidrátok felvételét kívánja, de túlzásba ne vigye, mert felboríthatja az anyagcserét.


Föld jegyűek: krónikus mozgásszervi megbetegedések

Bika IV. 21.–V. 20.
Szervezete szívós, a betegségeket képes akár orvosi segítség nélkül is legyőzni. Különösen emésztőszervi panaszokkal bajlódik.
Uralkodó bolygója: a bőrt, a vesét, a szemeket uraló Vénusz
Testrésze: nyak, torok, nyirokmirigy és nyirokrendszer, illetve a pajzsmirigy
Jellegzetes betegségei: vese- és epekő, pajzsmirigy-elégtelenség, torok- és mandulagyulladás, nyakmerevség, idősebb korában a túlsúly miatt magas vérnyomás, cukorbetegség, ízületi bántalmak
Anyagcseréje: lassú, ezért hízásra hajlamos. Sok mozgással, egészséges étrenddel súlya karban tartható.
Jó tanács: Fogyasszon minél több nyerskosztot, zöldséget, gyümölcsöt. Gyalogoljon naponta négy-ötezer lépést, szaunázzon, ússzon. Kéthetente tartson egy böjtnapot, vagy hetente egyszer gyümölcsnapot.

Szűz VIII. 24.–IX. 23.
Kínosan ügyel saját szervezetének működésére: amint rendellenességet tapasztal, betegségre gyanakszik.
Uralkodó bolygója: az idegrendszert befolyásoló Merkúr
Testrésze: has, emésztőszervek, lép, vékonybél
Jellegzetes betegségei: pszichés eredetű emésztési problémák, gyomor- és nyombélfekély, az immunrendszer gyengülése, allergia, álmatlanság, hipohondria
Anyagcseréje: lassú, ezért évente egyszer legalább tisztítókúrát, léböjtöt kellene tartania.
Jótanács: Sok folyadékra és rostra van szüksége, ami segíti az emésztést. Fontos a sok gyümölcs és nyers zöldség fogyasztása. A jóga, a meditációs módszerek, az agykontroll hasznos kiegészítője lehet mindennapi életének.

Bak XII. 22.–I. 19.
Mivel a mértékletesség híve, általában nem okoz számára gondot, hogy egészségesen éljen.
Uralkodó bolygója: a csontrendszert uraló Szaturnusz
Testrésze: térd, csontok, bőr, fogak
Jellegzetes betegségei: reuma, csontritkulás, idegzsába, térdízületek kopása, fogínygyulladás, pikkelysömör, ekcéma
Anyagcseréje: lassú, de helyes táplálkozással nem fog elhízni.
Jó tanács: Ne kísérletezzen vegetáriánus étrenddel, mert olyan anyagokat von el szervezetétől, ami akadályozza a csontképződést és a bőr fejlődését. Naponta 1-2 dl vörösbor kifejezetten ajánlott. A rendszeres torna mellett a masszázs is segíthet abban, hogy megelőzze a mozgásszervi betegségeket.


Levegő jegyűek: idegrendszerük túl érzékeny, betegségeik 90 százaléka pszichés eredetű

Ikrek V. 21.–VI. 21.
Állandó elfoglaltságra van szüksége ahhoz, hogy ne essen kétségbe, ne legyen úrrá rajta a depresszió.
Uralkodó bolygója: az idegrendszert és a légzőszerveket uraló Merkúr
Testrésze: váll, végtagok, mellkas, tüdő
Jellegzetes betegségei: stressz okozta vállfájás, tüdőgyulladás, asztma, neurózis, pánikbetegség, mániákus depresszió, vérnyomás-problémák, alvászavarok
Anyagcseréje: viszonylag gyors, amihez pörgős életmód társul, így nem sok esély van rá, hogy elhízzon. De mivel étkezése rendszertelen, kapkodva eszik, állandó gyomorfájása rossz közérzetet okozhat.
Jó tanács: Ne dohányozzon! Étkezzen rendszeresen, ne futtában kapjon be valamitl. Kerülje az erős fűszereket, a kávét és a fekete teát. A mozgás erősíti szellemi és fizikai állapotát. Aromaterápiával az esetleges fejfájást megelőzheti.

Mérleg IX. 24.–X. 23.
Elsőként kapja el a fertőző betegségeket. Könnyen megfázik, de hamar meggyógyul. Ritkán kell antibiotikumhoz nyúlnia, a gyógynövények, a homeopátiás szerek beválnak nála.
Uralkodó bolygója: a bőrt és a szemet uraló Vénusz
Testrész: minden páros szerv (leginkább a vese), mellékvese, rekeszizom, hasnyálmirigy
Jellegzetes betegségei: vesekő, cukorbetegség, étel- és vegyszer-allergia, haj- és bőrproblémák (bőrrák is!), táplálkozási zavarok (bulímia, anorexia), magas vérnyomás
Anyagcseréje: gyors, de a káposztaféléket, érett sajtokat érdemes kihagynis az étrendjéből, vagy csak ritkán fogyassza, mert nemcsak puffadást okoz, de kiütést, pattanást is.
Jó tanács: Az átlagnál is több folyadékot kell fogyasztania, ami elsősorban ásványvíz és gyógytea legyen. Ezzel átmoshatja veséjét, megelőzheti a vesekő kialakulását. Alkoholt ne fogyasszon, kitágítja a hajszálereket és bőrpírt okoz.

Vízöntő I. 20.–II. 19.
Sokat foglalkozik magával, igyekszik egészségesen élni.
Uralkodó bolygója: a belső elválasztási mirigyeket és az idegrendszert uraló Uránusz
Testrész: vénák, visszerek, illetve a teljes érrendszer, boka, sípcsont
Jellegzetes betegségei: magas vérnyomás, érgyulladás, hormon-problémák, pánikbetegség, alvászavarok
Anyagcseréje: gyors. A gyakori stressz hosszú távon megbosszulhatja magát, ezért könnyű ételeket kell fogyasztania.
Jó tanács: Az érrendszer erősítése érdekében folyamatos és intenzív sportolásra van szüksége. A dohányzás az erek érzékenysége miatt kifejezetten tilos! Naponta legalább két liter ásványvíz fogyasztása ajánlott.


Víz jegyűek: szervezetük a fertőzésekkel és mérgezésekkel nem tudja felvenni a versenyt

Rák VI. 22.–VII. 22.
Uralkodó bolygója: az emlők, a nyálkahártya és a testnedvek áramlásának uralkodója, a Hold
Testrésze: az emésztőrendszer (nyomor, bél, máj), az emlőmirigyek és a mellkas
Jellegzetes betegségei: gyomorégés, reflux, gyomor- vagy nyombélfekély, vékonybél- és hasnyálmirigy-gyulladás, ételallergia, Crohn betegség, menstruációs görcsök, mellrák.
Anyagcseréje: rossz, ezért hízásra hajlamos. Időközönként léböjtre, méregtelenítő kúrára, az emésztőrendszer teljes pihentetésére van szüksége.
Jó tanács: Naponta gyalogoljon legalább egy órát (ha ülő foglalkozást végez, akkor kétszer egy óra séta volna ideális). Ezzel sok más betegségtől megóvhatja szervezetét. Alkoholt csak mértékkel igyon, de sok folyadékot kell fogyasztania.

Skorpió X. 24.–XI. 22.
Uralkodó bolygója: a májat és a belső elválasztású mirigyeket uraló Plútó
Testrésze: húgyhólyag, ivarszervek, végbél
Jellegzetes betegségei: bélproblémák, székrekedés, hólyaghurut, petefészek- illetve prosztata-gyulladás, sérv, ételmérgezés
Anyagcseréje: nem túl jó, de sok mozgással és egészséges táplálkozással serkentheti a renyhe bélműködést. A hashajtók szedése árthat, ugyanis a Skorpió bélflórája érzékenyebb a többi jegy szülötteinél, és krónikus bélpanaszokhoz vezethet.
Jó tanács: Rengeteg feszültség halmozódik fel a lelkében, amit sporttal ellensúlyozhat. Hetente legalább egyszer menjen szaunázni, hogy ellazuljon és megszabaduljon a méreganyagoktól. A masszázs ellazítja görcsös izmait.

Halak II. 20.–III. 20.
Az egészségét érintő kérdésekben hanyag. Mivel túlságosan érzékeny, minden negatív hatás belső elváltozást, szervi panaszokat (gyomoridegességet, fejfájást) okozhat.
Uralkodó bolygója: a nyirokrendszert uraló Neptunusz
Testrésze: lábfej, lábujjak, nyirokcsomók, agyalapi mirigy, tüdőhörgők
Jellegzetes betegségei: lúdtalp, bokasüllyedés, lábdagadás, ödéma, elhízás, étkezési zavarok, nyirokrendszer betegsége, gyógyszer- vagy alkoholfüggőség, felfázás
Anyagcseréje: nem túl jó, amit a rendszertelen életmód és a helytelen táplálkozás, a káros szenvedélyek tovább ronthatnak.
Jó tanács: Mivel erősen reagál minden külső hatásra, hipnózissal, agykontrollal, irányított meditációval könnyen le tudja küzdeni a kísértéseket. A rendszeres mozgás, a nyugtató teák fogyasztása tanácsos.


Írta: Victoria Vulpine
Forrás: http://www.astronet.hu/

2010. június 4., péntek

Mennyire vonzod a pénzt?


A pénz is, mint minden más energia, ami áramolhat szabadon, vagy blokkoltan is akadozva. A számmisztika segítségével megtudhatod, milyen módon tudsz legkönnyebben eljutni az anyagi bőséghez.

Ahhoz, hogy akadálymentesen áramoljon a pénz az életedben, meg kell találnod a valódi személyiségedhez passzoló pénzkeresési módszert. Van, akinek szinte börtön egy munkahely, és függetlenül sokkal nagyobb teljesítményre képes, de van akinél épp az ellenkezője igaz. Szabadúszóként, vagy vállalkozóként csak elúszna, számára épp a munkahely rendszere adja meg azt a keretet, amire szüksége van.

Így számold ki:
Most csak a születésnapod számára lesz szükséged, írd le egy lapra, hányadikán születtél. Ha egyjegyű ez a szám, akkor nem kell mást tenned, mint kikeresni a számok közül a leírást.
Ha kétjegyű a születésnapod, pl.: 27-én születtél, akkor a szokásos módon egyszerűsítsd egyjegyűre a számot, azaz add össze a két számjegyet. 2+7=9.


1
Az 1-es kifejezetten jó szám pénzügyi szempontból. Az 1-es szülötteknek ugyanis nem szokott különösebb gondot okozni a pénzkeresés, mert elég céltudatosak, magabiztosak és talpraesettek ahhoz, hogy találjanak annyit, amennyire szükségük van. Ha ez még sincs így, akkor valami blokkolja a kreatív energiáikat. Előfordulhat, hogy ez a valami egy munkahely. Nem könnyen viselik ugyanis a kötöttségeket, és az alá-fölérendelt viszonyt. Már ha ők a beosztottak. A vezetői székben már jobban érzik magukat. Alapvetően meg is célozzák a főnöki pozíciót, de még jobb lenne, ha saját vállalkozásba kezdenének. Ha egy 1-esnek van elég bátorsága egy saját vállalkozás beindításához, nagy valószínűséggel a többszörösét megkeresi, mint alkalmazottként. Az 1-es szülötteknél tehát az a legfontosabb, hogy törekedjen a függetlenségre. Ebben az esetben, szinte mágnesként fogják vonzani a pénzt.

2
A 2-esek tipikus beosztott típusok, akiknek szükségük van egy nagyvállalat biztonságos kereteire. Kedvelik a munkahelyi légkört, azt az érzést, hogy tartoznak valahová. A saját vállalkozáshoz nem elég magabiztosak, hatékonyabban tudnak dolgozni, ha tisztén körülhatárolt feladataik vannak. Az idővel sem gazdálkodnak túl jól, egyéni vállalkozóként valószínűleg elúsznának a munkával. A 2-esek nagyon jó csapatjátékosok, szeretnek másokkal együttműködni. Kompromisszum készek és megbízhatók. Anyagi szempontból inkább a középmezőnybe tartoznak, mert befolyásolhatóságuknak köszönhetően életük során legalább egyszer biztos, hogy valaki csőbe húzza őket. Jóhiszeműségükből adódóan sok pénzt veszíthetnek. Érdemes megszívlelniük, hogy mindig legyen vésztartalékuk, amihez csak a legnagyobb baj esetén nyúlnak. Ennek tudata biztonságérzetet nyújt a számukra. A 2-eseknek érdemes pénzügyi kérdésekben is a megérzéseikre hallgatniuk.

3
A 3-asok kreatívan keresik meg a pénzt. Alapvetően nincsen pénzügyi gondjuk, mert mindig kitalálnak valamit, amiből épp annyi bevételhez juthatnak, hogy fedezzék aktuális vágyaikat.
Tele vannak ötletekkel, melyeket arra is felhasználhatnak, hogy megteremtsék a bőséget az életükben. A 3-as egy kiapadhatatlan forrás, semmi más dolguk nincs, mint elkezdeni megvalósítani az ötleteiket. Sajnos a 3-asok hajlamosak félbehagyni terveiket, így előfordulhat, hogy a következetesség hiánya miatt pénzzavarba kerülnek. Hajlamosak a szétszórtságra és a felelőtlenségre is, így az sincs kizárva, hogy elveszítenek pénzt, vagy észre sem veszik, hogy valaki megkárosította őket. A pénz szabad áramlásához tehát a 3-asok alapszabálya, hogy a kreativitásuknak szabad teret adjanak, illetve mindig tartsák szem előtt, hogy a tervek kivitelezéséhez és megvalósításához kitartásra is szükség van.

4
A 4-ea az a típus, aki hajlandó keményen megdolgozni a pénzért, ezért a 4-esek életük során fokozatosan egyre nagyobb jövedelemre tesznek szert. Kerülik a szerencsejátékokat, nem vonzzák a kockázatos befektetések, így lassan, de biztosan áramlik hozzájuk egyre több pénz. Életük második felében általában a tehetősebbek közé tartoznak, akárhonnan is indultak. Nagy előnyük, hogy nem csak szorgalmasak, de be is osztják, amijük van. Nem költekeznek felelőtlenül. A 4-esek számára az a legjobb módszer a pénzkereséshez, ha akár a ranglétra legaljáról is, de lekezdenek minél korábban dolgozni, és a tapasztalatszerzésre koncentrálnak, ami hozzásegíti majd őket, hogy egyre feljebb jussanak. Ha türelmesek, akkor biztosak lehetnek abban, hogy a munka gyümölcse beérik, és anyagi téren nem lesz okuk a panaszra. A 4-esek azzal blokkolhatják a pénz áramlásának természetes folyamát, ha nem mernek költekezni, és túlzásba viszik a spórolást.

5
Az 5-ös szám szerencsésnek számít pénzügyi szempontból. Mivel nagyvonalúak, az élet is nagyvonalúan bánik velük. Csak ki kell gondolniuk, mire vágynak, és nemsokára jön egy lehetőség, mely segítségével valóra válthatják, amit kigondoltak. Optimista alaptermészetüknek köszönhetően az átmeneti pénzzavarból mindig hamar kijönnek. Ehhez azonban nyitottnak kell maradniuk minden újra és lehetőségre. Az 5-ösök számára alapvető szempont a rugalmasság, a nyitottság. Azzal tudják igazán kiaknázni a bőségkosarat, ha utat engednek az állandó változásnak, ha mindig képesek megújulni, illetve meglovagolni az aktuális trendeket. Az 5-ösöknek meg kell tanulniuk élni a szerencséjükkel. Csak nyitott szemmel kell járniuk, hiszen minden élethelyzetben, mindig ott van körülöttük a lehetőség a megoldásra, csak észre kell venniük.

6
A 6-os a szolgálat száma, ami nem feltétlenül jár kéz a kézben a nagy anyagi megbecsüléssel. Ösztönösen olyan szakmák felé vonzódnak, ahol másokon segíthetnek. Alapvetően szeretik a kényelmet és a szép környezetet, de nincs szükségük luxusra. Általában igyekeznek a társadalmi konvenciók szerint élni, kerülik az extravaganciát, a nagyzolást. Az értékrendjük alapvetően az emberiesség és mások életének jobbá tételéről szól. A 6-osok akkor teszik jól, ha szívükkel keresik a pénzt. Ha képességeiket mások életének szebbé tételére fordítják, és olyan feladatokat vállalnak, ahol gondoskodhatnak másokról, azzal be tudják vonzani a pénzt az életükbe, és megkaphatnak mindent, amire szükségük van. A pénz szabad áramlását a 6-osok a túlzott mártíromsággal tudják blokkolni.

7
A 7-es egy intellektuális és érzelmileg távolságtartó szám. Sok bölcsész és tudós születik 7-es rezgéssel, számukra egyértelműen másodrangú a vagyon. Energiájuk legnagyobb részét saját maguk képzésére fordítják, ami azonban idővel anyagi hasznot is hozhat. A 7-esek számára fontos, hogy kövessék azt, amit a szívük diktál. Jól teszik, ha nem veszik számításba az anyagiakat, hiszen, ha azzal foglalkoznak, amire igazán születtek, akkor kimagasló teljesítményt nyújtanak, amivel szinte észrevétlenül a pénzt is bevonzzák az életükbe. A gyakorlatiasság bizonyos fokú hiánya hátráltatná őket a sikerek elérésében, ha üzleti területen próbálkoznának. A 7-es intellektuális szám, akkor járnak a legjobban, ha szellemi kapacitásukat maximálisan kiaknázzák. Ha így tesznek, akkor nem kell attól tartaniuk, hogy az élet anyagilag korlátozottabb sorsra predesztinálná őket.

8
A 8-as igen jónak számít pénzügyi szempontból. A 8-as szülöttek szinte magnetikusan vonzzák magukhoz a pénzt és a jó üzleti lehetőségeket. Mivel igen céltudatosak, és nem ismernek lehetetlent, addig küzdenek, amíg meg nem szerzik, amit akarnak. Ha túlságosan a pénz bűvkörébe kerülnek, egy idő után törtető érdekemberré válnak, akik semmi mással nem törődnek, csak saját érdekeiket tartják szem előtt. Érdemes azonban egy ponton megállni, és módosítani az értékrendet. Sok 8-as jut el arra a felismerésre, hogy a pénz nem boldogít, de ezt csak akkor hiszik el, amikor a saját bőrükön tapasztalják. A 8-asok bármibe is fognak, az biztos, hogy anyagi sikert hoz. Érdemes lenne olyan célokat kitűzniük és energiájukat olyan feladatokra koncentrálni, melyek magasabb értékeket képviselnek. Ha jó ügy mellé állnak, akkor a pénzen túl megbecsülésben is részesülhetnek.

9
A 9-es hasonlóan a 6-oshoz a szolgálat száma, tehát nem igazán jó pénzügyi szempontból, de ez a 9-eseknek általában nem okoz különösebb fennakadást. A 9-es szülöttek nagylelkűek, és mindenkit meg akarnak menteni, ezért nem jellemző rájuk, hogy egyéni anyagi céljaikkal foglalkoznának. Túlságosan empatikusak, és mások szenvedésén minden áron enyhíteni akarnak. Lelki beállítottságuk nem engedi, hogy szenvedni, vagy nélkülözni hagyjanak másokat. Sok közülük mentős, ápoló, terapeuta, szociális munkás. Egy 9-es számára sokkal fontosabb, hogy megtalálja lelkének kedves, humánus elfoglaltságot, és nap, mint nap érezze, hogy van értelme annak, amit tesz, mint hogy anyagi bőségben éljen. Ha azonban felvállalják a magasabb célokat, és másokat feltétel nélkül segítenek, akkor az élet gondoskodni fog arról, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt.


Írta: Susan Jessica Gartner
Forrás: Női portál

2010. június 3., csütörtök

Kontinensek mágusnépe - Japán


Gyakran elcsodálkozom a muglik találékonyságán. A szükség nagy úr, és varázstalan barátainkat elképesztőbbnél elképesztőbb találmányok kiötlésére ösztönzi. Társadalmunk végigkövette, ahogy életükben megjelent az elektromosság, a távközlés, vagy a manapság számukra újdonságnak számító hologramos kép. Az ismereteik egyre bővülnek, ami ránk nézve korántsem olyan előnyös. Ma már nem maradtak a Földön fehér foltok, feltérképezetlen területek. Az ember betört mindenhová. A mágusoknak egyre több trükkre, védőbűbájra van szükségük, hogy elrejtsék magukat a kíváncsi mugliszemek elől. Szerencsére barátunk, a mágia sosem hagy minket cserben.
Miközben mi igyekszünk a védelmet és nyugalmat nyújtó burkunkban élni – és megőrizni annak az illúzióját, hogy körülöttünk semmi sem változik –, bele sem gondolunk, hogy bolygónk különböző pontjain élő mágustársaink hogyan tengethetik napjaikat. Más helyek, más szokások, más körülmények. Ezek mind a varázslatok különböző szintű és formájú alkalmazását igénylik. Nem mindegy ugyanis, hogy egy varázsló vagy boszorkány az ázsiai hegységekben vagy mondjuk Afrika szavannáin él, de az sem, hogy a nagyvárost vagy épp egy aprócska falut választ otthonául.
Bár a varázsigék egységesen a latin nyelvből erednek és egységesen alkalmazzák őket a Föld különböző pontjain, ez nem azt jelenti, hogy kizárólagosan ezekkel „dolgozhat” egy varázsló. Az egyes nemzeteknek saját szavaik vannak egy-egy bűbájra vagy átokra, amelyek nem mindegyikének van megfelelője egy másik nép szavai közt (ahogyan az a nyelvben is előfordul, lsd. írek). Ugyanígy a bájitalok összeállítása is eltérhet, aminek eredményeként eltérő hatású vagy hatékonyságú főzetek keletkeznek.


Japán tűnhet a legóvatlanabbnak, már ami az 1692-es Nemzetközi Varázstitok-védelmi Alaptörvény megszegését illeti. A japánok mondaköreiben és vallásában élénken él még ma is a mágia, még ha ők ezzel nincsenek is tisztában. A sintoista papok és papnők a hiedelmek szerint képesek voltak különböző mágikus tettekre, különösen ami a védekező varázsokat illeti. A témáról számos írást találunk nem csak az elmúlt korokból, de napjainkban is születnek ezzel foglalkozó művek. Hogy miért nem tesz ez ellen senki semmit? A válasz egyszerű. A varázslók is rájöttek, hogy az egyre fogyó megművelhető földterületek és a muglik begyöpesedetten racionális gondolkodásának térhódítása miatt plusz bevételekre lesz szükségük. Különösen igaz ez Japánra, ahol a helyhiány és a magas szintű technika miatt számos varázsló és boszorkány kezdett kettős életet élni. Míg otthon önmaguk lehetnek és bátran forgathatják pálcájukat, napközben muglimunkát vállalnak és megpróbálnak beolvadni. Minagi Sakurada egy nemzetközileg is elismert mangaka, vagyis japán képregény rajzoló művész. Számos díjat nyert már alkotásaival, és amit kevesen tudnak róla – hogy boszorkány. Sakurada-san elmondása szerint a varázsvilág nyílt leleplezése igen jól jövedelmez.
„A munkáimban a varázsvilágnak nem egy finom, óvatos körvonalazására törekszem. Pont ellenkezőleg. A kimérák igenis kimérák, a dementorokat eltúlozva ábrázolom, és azonosítom a japánok által ismert shinigamival (jelentése kb. halálisten, kaszás). Jól bevált módszer ez, hiszen a muglikat ismerve egyik mágustársunknak sem lehet kétsége afelől, hogy egyik olvasónk sem fogja ezeket tényként kezelni. Sokkal nagyobb figyelmet szentelnék egy bizonyos Harry Potter című könyv iránti imádathullámnak, amely ma már az egész világon tombol, és erősen túllépte a mangák és animék által gerjesztett mágiarajongás határát.” – mesélte Sakurada-san, ahogy beszélgetésünk közben elhaladtunk egy plakát előtt. (Valóban érdekes, hogy a brit Mágiaügyi Minisztérium miért nem tett még semmit ez ügyben, de ennek a boncolgatásába most inkább nem bocsátkoznék.)
Számtalan animében (japán animációs film, lsd. Mugli Nagylexikon, 13. oldal) találunk olyan karaktereket (főként a már említett papnőket), amelyek fő képessége a kisebb papírdarabokra írt varázsigékkel történő védekező és támadó varázslatok létrehozása. Ez nem egyéb, mint a nonverbális mágia ellentett formája, amelynek kifejlesztésére Japánban került sor és kizárólag itt alkalmazzák, tehát japán kuriózumnak számít. Gyökerei arra az időszakra nyúlnak vissza, amikor kezdett kialakulni a kínaiból átvett, és honosított japán írás. Az addig sámánnak (vagy épp sarlatánnak) tartott emberek új lehetőséget láttak a különleges írásban és azonnal alkalmazni próbálták. Az írásjelek papírra vetésénél nem mindegy, hogy a vonalakat milyen sorrendben és milyen erősséggel rajzolják meg. Mivel nagy pontosságot és szakértelmet kíván, nem véletlen, hogy nem talált túl sok követőre.
Japánban virágzik a magas szintű technika és minden tele van elektromos eszközökkel, ami komoly fejtörést okoz ott élő társainknak. A mágia jelenlétét az elektromos berendezések szinte kivétel nélkül jelzik. Tíz évvel ezelőtt még számos példa volt rá, hogy értetlen muglik tucatjainak memóriáját kellett módosítani azért, mert egy varázsló vagy boszorkány óvatlanul túl közel merészkedett egy bankautomatához (lsd. M.N., 23. oldal) vagy egy elektronikai cikkeket árusító bolt kirakatához. 2000-ben aztán a zseniális japánok kifejlesztettek egy új bűbájt, aminek segítségével pár másodpercre tompítani lehet a mágikus kisugárzás hatását. A művelet nonverbálisan is végrehajtható, így ha valaki kellemetlen helyzetbe kerül, elég elmormolnia magában a Seduso szót, és máris megmenekült a csodálkozó muglitekintetektől és egy esetleges minisztériumi megrovástól. A varázsigét Nyugat-Európában és az amerikai kontinensen is szabadalmaztatták már, nálunk is hamarosan várható a bevezetése.

Írta: Berenice Mayflower

Az Esőparfüm



William Manner újabb sikert alkotott!

Kifejlesztett ugyanis a nőknek egy olyan parfümöt, ami a viselő hangulatához viszonyul. Hangulattól függ az illata és a hatása. Ha vidám a hölgy, akkor a parfüm rózsa illatú, ha szomorú, fű illatú. Továbbá a hatása is változik, mégpedig úgy, hogy ha vidám a hölgy, minden férfi érzi az illatát, ha szomorú, akkor csak néhányan.
A vízzel kapcsolatban is van hatása! Az a hölgy, aki ebből fúj magára, tudja irányítani az esőt, párát tud nyerni a tengerből. Bár a sellők ellenezték ezt a parfümöt, a minisztérium mégis engedélyezte.

Mr. Manner nem volt hajlandó beszélni a riporterünknek.

Írta: Krisi Fox

2010. június 2., szerda

Varázskönyv-galéria a Czikornyai és Patzában



Azt a hírt kaptuk, hogy hosszas nyomozás után sikerült felderíteni Gilderoy Lockhart varázslatainak, érdemeinek eredeti gazdáit. Az érintett varázslók és boszorkányok - miután sikeresen elmagyarázták nekik mit is csináltak - könyveket írtak, képeket készítettek érdemeikről.
Sajnálatos módon volt egy olyan boszorkány is, akiben sehogy sem tudták feleleveníteni a tettét, ezért - kivételesen - engedélyezték a Crucio átkot. A hölgy már emlékszik mindenre és büszkén tartja új könyvének bemutatóját. Az új művét még csak két napja adatta ki, de máris mindenki hallott róla és mihamarabb meg akarja venni. A mű címe: Hogyan szórjunk villámokat és csótányokat a kezünkből, avagy hogyan félemlítsük meg ellenségeinket? Rosalinda Mayer csak ennyit mondott új könyvéről:
,,- Köszönöm az elismerést, végre visszatért az emlékezetem. Valami helyes pasi elcsavarta a fejemet és felejtésátkot szórt rám. Amikor belefogtam az új könyvem írásába, nem is gondoltam, hogy ekkora siker lesz."

A művek, könyvek hétfőtől tekinthetők meg a Czikornyai és Patza emeleti galériáján.

Írta: Krisi Fox

2010. június 1., kedd

Rövid zenei hírek és toplista



Elhunyt Celestina Maggica

Tegnap szívrohamban meghalt Celestina Magica, az idősebb varázslóhölgyek kedvenc énekesnője. Az ő slágere volt többek között a Vággyal teli üst a szív. Az énekesnő a nemrég megjelent My History című, legnagyobb slágereinek remixét tartalmazó album a roxmortsi Varázslószínházban tartott lemezbemutató koncertjén esett össze. A temetés június 1-én lesz Roxmortsban. Celestina Magica 73 évet élt.

Botrány a koncerten

Pénteken több énekes és együttes jótékonysági koncertje volt az MM-ben (nem a zeneboltban, hanem a hozzá tartozó színpadon). Mikor az egyik fellépő elindult le a színpadról, egy férfi a „-Sárvérű!” felkiálltással pálcájából egy tűzcsovát szórt az előadóra. Az énekesnek szerencsére sikerült félreugrania, de a tűzcsóva becsapódott a zenebolt kirakatába, megsemmisítve vagy használhatatlanná téve ezzel számos értékes lemezt. Mivel a tűzcsóva nem csak a lemezeknek, hanem magának az üzletnek is ártott, ezért pár napra bezárnak. A férfit őrizetbe vették, az MM pedig követeli tőle a bolt helyreállításának és a megsemmisült lemezeknek az összegét.

MagicMusic lemezeladási top5 lista
1. Chimera: LtM (Love the Magic)
2. Walpurgis lányai: The Wand
3. Celestina Magica: My History
4. The Quidditchers: W.
5. W. ’n’ W.: L. U. M. O. S.


Írta: John W. Gray