Kontinensek mágusnépe - India

Képzeletbeli seprűnkön továbbrepülünk Afrika forró tájairól, hogy ezúttal a misztikus Indiában landoljunk. Hamarosan ez lesz a Föld legnépesebb országa, így nem csoda, hogy világviszonylatban itt a legnagyobb a varázslók és boszorkányok aránya. Az itteni vallások is kedveztek a szabad mágiahasználatnak, nem úgy, mint például Európában. Sok, a muglik által is előszeretettel használt, hétköznapi dolgot köszönhetünk az indiai társainknak. Ilyenek például a füstölők, a tenyérjóslás, a mugliknál már kevésbé alkalmazható meditációs lebegés, és a különböző asztronómiai felfedezések is.
A füstölőket már évezredek óta használják, ám mágikus tulajdonságaikat először az indiaiak, vagyis az őseik, az árják fedezték fel. A kezdetektől fogva alkalmazták őket egyszerűbb varázslatokhoz, például a tűzbe dobták az illatos növényeket és a keletkező füsttel a rövid távú jövőt meg tudták jósolni (ez általában 1-2 órára terjedt ki). A jóslás nálunk igencsak vitatott hatékonysága Indiában egyáltalán nem kérdés. A legtöbb mágus hivatásosan űzi a mesterséget, egymást érik a különböző jósszalonok. Több ezer féle füstölőt találhatunk a szaküzletekben. Vannak bájitalgőzbe keverhetők, szerelmi mámort okozók, varázsnyavalyákra valók (pl. a ragyaszórásra), és kimondottan animágusoknak gyártott, az átváltozást segítők is. Ez utóbbiakat az adott személyre szabottan készítik. Ilyen füstölők nálunk is kaphatók, bár az igazi hatékonyságot csak eredeti, Indiából hozatott anyagokkal érhetjük el.
A meditációs lebegésre nem sok varázsló képes, és minden előítélet nélkül kijelenthetjük, hogy boszorkány még sosem tudta végrehajtani a műveletet. Míg a muglik csak pihentető gyakorlatként alkalmazzák a jógát és a meditációt, addig a varázslók varázserejük fejlesztésére, amolyan „mágikus elemként” tekintenek rá. Az ilyen csakrafeltöltések (ahogy a helybéliek nevezik) során előfordul, hogy a varázserő olyan mértékben felhalmozódik az illetőben, hogy kénytelen valahogy elvezetődni az emberi szervezetből. Ennek pedig a legegyszerűbb formája a lebegés. Természetesen ezt a lebegést nem lehet tudatosan befolyásolni és ha a meditációt végző személy felébred bódulatából, rendszerint a jelenség meg is szűnik. Számos indiai mágus próbálta már ezt kontrollálni és új közlekedési lehetőségként felhasználni, de eddig még senkinek sem sikerült.
Épp megpróbáltam beolvadni a tömegbe és egy riksán utaztam, amikor összetalálkoztam Jagadev barátommal, aki beinvitált a házába. Otthon találkoztam a kislányával, Maanikával. Tündéri kis boszorkány. A feleség, Sati azonnal kókuszos rizzsel és khoyával (sűrített tej) kínált, ami számomra érdekes ízélményt nyújtott. Ebéd után Jagadev megmutatta az anyja által készített és nagy becsben tartott láthatatlanná tévő szárit. Ez a ruhadarab itt is nagy ritkaságnak számít és rövid élete miatt úgy bánnak vele, mint a hímes tojással.

Maanika zsenge kora ellenére már rengeteg varázsigét tud, ami annak köszönhető, hogy itt nincs olyan szigorúan szabályozva a mágiahasználat alsó korhatára, mint nálunk. Hindi nyelvtudásom erősen hiányos, mondhatni néhány szóra korlátozódik. Ezt kihasználva Maanika jól meg is tréfált. Felajánlotta, hogy megtanít nekem egy varázsigét, ami csak hindi nyelven működik, és megkérdezte, hogy lennék-e az alanya. Természetesen boldogan felajánlottam a segítségem. Maanika rám szegezte a pálcáját, legyintett és körözött, alig tudtam követni, közben pedig a „Khus” szót ismételgette. Mint utólag kiderült, ez a szó boldogságot jelent. A trükkös varázslat után fél óráig nem tudtam abbahagyni a vigyorgást, vendéglátóim nem kis mulatságára. Ezek után megértettem, miért jár annyi vidám ember India utcáin. Tehát aki úgy dönt, hogy ellátogat ebbe az egzotikus és bámulatos országba, ne csak a védőoltásokra és az ízkavalkádra, de a mókás varázsigékre is készüljön fel!

Írta: Berenice Mayflower