1612-ben, Franciaországban élt egy nemes, Blamage márki. Hatalmas birtokkal rendelkezett, amely magában foglalt egy tisztán varázslók által lakott falut is. A varázslók megegyeztek abban, hogy nem élnek vissza adottságaikkal, hanem hűségesen szolgálják majd a mugli nemest. Blamage márki azonban az évek múltával egyre gőgösebb és agresszívebb lett. Az egekig emelte a falubeliek kötelező szolgáltatásait, rengeteg terményt követelt tőlük, és mindenre önkényesen adót vetett ki. Szemet vetett az egyik varázsló, Pierre Abierre lányára, Marie-ra is. A lány fiatal volt és tapasztalatlan, könnyű préda a márki számára. Blamage kihasználta, s amikor Marie bejelentette, hogy gyermeket vár, meg akart szabadulni tőle. Mit sem sejtve a valódi kilétéről, boszorkánysággal vádolta meg a lányt. Marie-t elfogták, ismeretlen helyen bebörtönözték, majd nem sokkal később máglyán égették el. A varázslóknak ez már több volt, mint elég ahhoz, hogy fellázadjanak. A márki válaszul parancsot adott csatlósainak, hogy mészárolják le az egész falut.
A varázslóknak természetesen nem okozott különösebb problémát, hogy elbánjanak a mugli katonákkal. Egyenesen Blamage kastélyába mentek, hogy megtorolják a szörnyű tettet. Szemtanúk szerint a varázslók először megkínozták egy főbenjáró átokkal a férfit és olyan bájitalokat itattak vele, amelyek a legkülönbözőbb fájdalmakat okozták neki. Egy, a mugli történelmi feljegyzések közül gondosan eltávolított, modern nyelvre átírt forrás így számol be az esetről:
„A feldühödött csőcselék nagy kiabálások közepette áramlott fel a völgyből. Úgy látszott messziről, hogy fáklyákat tartanak a kezükben. Közelebb érve tűnt csak fel, hogy azok nem fáklyák, hanem botok, amelyek vége úgy világít, mint a szentjánosbogarak. Hadonásztak azokkal a botokkal és egy suhintásukra a kastély hatalmas tölgyfakapuja szanaszét repült a helyéről. A falubeli kovács, Pierre haladt az élükön. Követtem őket fel a toronyba, ahol az uram töltötte esti óráit. Mire utánuk értem, a márki már a földön vonaglott rettenetes pózokban. Karjai és lábai kicsavarva, egész teste görcsben rángott. Kiáltani nem tudott, alig jött ki hang a torkán. A kovács eldobta a botot a kezéből és ütni kezdte gazdámat. Másik kettő paraszt kitátotta a márki száját, Pierre pedig egy zöld italt öntött le a torkán. Ezt még három másik ital követte, amelyek kilétét nem tudtam megállapítani, de gazdám mindegyik után szörnyűséges dolgokat művelt. Az elsőnél vízért könyörgött, s úgy látszott, menten szomjan hal. A másodiknál kifordult a szeme fehérje és a kezei ellilultak, mintha le akarnának esni a helyükről. A harmadik után öklendezni kezdett és vér tört elő a szájából, azután pedig azt üvöltözte, hogy nem tud lábra állni. Ezen borzalmas dolgok után menten elmenekültem.”
A forrás szerzője feltehetőleg Blamage egyik mugli inasa lehetett, akit az eset után két héttel holtan találtak a szomszéd nemes birtokán.
A márkit a hosszan tartó kínzások során a Cruciatus átoknak is alávetették, amely – mint tudjuk – felfoghatatlan fájdalmat képes előidézni, s amely akkoriban nem tartozott a tiltott varázslatok közé. Pusztán ennek az egy átoknak a tartós alkalmazása is komoly fizikai és mentális károkat képes okozni, de amint olvashattuk, Pierre és társai a fekete mágia egész sorát vonultatták fel. A korabeli mugli iratokban csak annyi szerepel, hogy Blamage 1612. augusztus 7-én nyom nélkül eltűnt a birtokáról, és soha többé nem került elő. A francia Mágiatörténeti Múzeum azonban mai napig őriz olyan naplótöredékeket ebből az időből, amelyekben világosan kiderülnek a valódi események. A megbolondult francia nemest a falubeliek élete végéig rabszolgaságban tartották, s gyakran rémisztgették a mágiájukkal. A környék kocsmáiban sokszor láttak egy „rongyos, eszelős félnótást”, aki folyton „az ördög teremtményeiről” és „villámokat szóró” emberekről hablatyolt. Blamage márki haláláról nem sokat tudunk, de valószínűnek tartják, hogy 1627-ben érte el a vég. Ekkor találták meg ugyanis az említett „félnótás” tetemét a falu temetőjében Marie Abierre sírja mellett, s ezt a férfit azonosították később a márkival.
Az egykori Blamage birtok a több száz hektár földdel és a hatalmas középkori kastéllyal ma az Avignon család tulajdonát képezi, akik családfájuk szerint az Abierre-ek leszármazottai.
A varázslóknak természetesen nem okozott különösebb problémát, hogy elbánjanak a mugli katonákkal. Egyenesen Blamage kastélyába mentek, hogy megtorolják a szörnyű tettet. Szemtanúk szerint a varázslók először megkínozták egy főbenjáró átokkal a férfit és olyan bájitalokat itattak vele, amelyek a legkülönbözőbb fájdalmakat okozták neki. Egy, a mugli történelmi feljegyzések közül gondosan eltávolított, modern nyelvre átírt forrás így számol be az esetről:
„A feldühödött csőcselék nagy kiabálások közepette áramlott fel a völgyből. Úgy látszott messziről, hogy fáklyákat tartanak a kezükben. Közelebb érve tűnt csak fel, hogy azok nem fáklyák, hanem botok, amelyek vége úgy világít, mint a szentjánosbogarak. Hadonásztak azokkal a botokkal és egy suhintásukra a kastély hatalmas tölgyfakapuja szanaszét repült a helyéről. A falubeli kovács, Pierre haladt az élükön. Követtem őket fel a toronyba, ahol az uram töltötte esti óráit. Mire utánuk értem, a márki már a földön vonaglott rettenetes pózokban. Karjai és lábai kicsavarva, egész teste görcsben rángott. Kiáltani nem tudott, alig jött ki hang a torkán. A kovács eldobta a botot a kezéből és ütni kezdte gazdámat. Másik kettő paraszt kitátotta a márki száját, Pierre pedig egy zöld italt öntött le a torkán. Ezt még három másik ital követte, amelyek kilétét nem tudtam megállapítani, de gazdám mindegyik után szörnyűséges dolgokat művelt. Az elsőnél vízért könyörgött, s úgy látszott, menten szomjan hal. A másodiknál kifordult a szeme fehérje és a kezei ellilultak, mintha le akarnának esni a helyükről. A harmadik után öklendezni kezdett és vér tört elő a szájából, azután pedig azt üvöltözte, hogy nem tud lábra állni. Ezen borzalmas dolgok után menten elmenekültem.”
A forrás szerzője feltehetőleg Blamage egyik mugli inasa lehetett, akit az eset után két héttel holtan találtak a szomszéd nemes birtokán.
A márkit a hosszan tartó kínzások során a Cruciatus átoknak is alávetették, amely – mint tudjuk – felfoghatatlan fájdalmat képes előidézni, s amely akkoriban nem tartozott a tiltott varázslatok közé. Pusztán ennek az egy átoknak a tartós alkalmazása is komoly fizikai és mentális károkat képes okozni, de amint olvashattuk, Pierre és társai a fekete mágia egész sorát vonultatták fel. A korabeli mugli iratokban csak annyi szerepel, hogy Blamage 1612. augusztus 7-én nyom nélkül eltűnt a birtokáról, és soha többé nem került elő. A francia Mágiatörténeti Múzeum azonban mai napig őriz olyan naplótöredékeket ebből az időből, amelyekben világosan kiderülnek a valódi események. A megbolondult francia nemest a falubeliek élete végéig rabszolgaságban tartották, s gyakran rémisztgették a mágiájukkal. A környék kocsmáiban sokszor láttak egy „rongyos, eszelős félnótást”, aki folyton „az ördög teremtményeiről” és „villámokat szóró” emberekről hablatyolt. Blamage márki haláláról nem sokat tudunk, de valószínűnek tartják, hogy 1627-ben érte el a vég. Ekkor találták meg ugyanis az említett „félnótás” tetemét a falu temetőjében Marie Abierre sírja mellett, s ezt a férfit azonosították később a márkival.
Az egykori Blamage birtok a több száz hektár földdel és a hatalmas középkori kastéllyal ma az Avignon család tulajdonát képezi, akik családfájuk szerint az Abierre-ek leszármazottai.
Marie Abierre portréja
Írta: Berenice Mayflower
Én annyira ellenzem a főbenjáró átkok használatát, hogy még ennek a nemesnek sem kívántam volna. Szerintem ez az örökös bosszú és téboly, amit ráküldtek már túlzás volt... :S
VálaszTörlés