A muglik megvizsgálják a múmiátA régi idők mágusai mindig is foglalkoztatták korunk varázslóit. Ez az időszak (írásos források hiányában) szinte teljesen kimaradt a történelmünkből, és csupán a szájhagyományok és mondák szolgálnak némi töredékes információval számunkra. Következő témánk a galuroknak, egy ókori népnek a kialakulása és vándorlása. Feltételezik, hogy a galurok lehettek az első olyan csoport, akiknél kiemelkedően magas számban voltak a varázsképességű emberek, és belőlük származtatják az európai kontinens több varázsló-vérvonalát is.
A galurok a becslések szerint i.e. 120 körül alakíthatták ki első településiket a mai Skandinávia területén. Egy ismeretlen, holt nyelven beszéltek, ám azt sejteni lehet, hogy ez a nyelv többé-kevésbé a mai skandináv nyelvekre, a finnre, dánra, esetleg az oroszra hasonlíthatott (a nyelvcsaládok közötti kapcsolat itt csődöt mond a csekély adatmennyiség miatt). Néhány nyomot mégis hagytak maguk után. Mugli régészek több olyan temetőt találtak mumifikálódott holttestekkel, amelyek a mi vizsgálataink szerint egyértelműen mutatták mágikus tevékenységek jeleit. Ilyenek például az olvadt formában deformálódott csontok, amely (számunkra) egyértelműen a túlzott animágia-használat következménye; a sírokba helyezett bájitalos palackok, amelyekben még aszalódott főzet maradványokat is felfedeztünk. A muglik természetesen mindezen jeleket megmagyarázták valamilyen „racionális” dologgal. Az imént említett jelenségeken kívül számtalan van még, az összes felsorolásától most eltekintenék (a Transzformációs szemle hasábjain további érdekes információk találhatók).
Nomád életmódot folytató – mondhatni – őseink fából és agyagból tákolt épületekben élhettek. Állatokat nem tartottak, inkább vadásztak, halásztak és gyűjtögettek. Gyakran vándoroltak, és ahogy a kutatások haladnak, egyre inkább úgy tűnik, hogy tisztában voltak varázstudományukkal. Vándorlásaik során egészen messzire, a mai Franciaország középső vidékeire is terjesztették képességüket. Tőlük ered a vérfarkas kifejezés is. Mint fent említettem, a galuroknak különleges tehetségük volt az animágiához, és a legtöbbjük valamilyen erdei állat, legtöbbször farkas képét tudta magára ölteni. A környező népek ezt később keverték a vérfarkasokkal (ezzel a problémával mai diákjainknak is sokszor meggyűlik a baja). Ez a tévhit leginkább a britek között hódított.
Amiért a galurok számunkra érdekesek, az a genetikai állományuk. Még nem sikerült feltérképeznünk azt a gént, vagy géncsaládot, amely felelős lehet a mágikus képességek kialakulásáért, mivel ezen eljárások rengeteg mugli technikai tudást igényelnek. Azonban már a mumifikálódott holttestek vizsgálatakor varázstalan társainknak is feltűnt az érdekes genomiális szerveződés, amelyet ezen testek mutattak. Ők ezt különböző mutagén anyagok hatásával, és a környezet viszontagságaival magyarázták. Ám számunkra ez egy hatalmas lépés lehetne abban, hogy kiderítsük, mitől is vagyunk olyanok, amilyenek vagyunk. Vajon a varázslás képessége valóban egy képesség, egy plusz, vagy csupán egy véletlen genetikai hiba eredménye?
Minden esetre tudósainknak az európai népek közül tízben már sikerült kimutatni a hasonlóságot a galurok szervezetével, már ami a varázslókat és boszorkányokat illeti. Meglepő módon az északi népeken kívül az olaszokban és az írekben is kiemelkedően magas volt ez a hasonlóság. Hazánkban még folynak az ezzel kapcsolatos vizsgálatok. Eddig 115 alanytól vettek vérmintát, az eredmények még feldolgozás alatt állnak, de idáig a magyar és galur varázslópopulációk közt 30%-os azonosságot véltek felfedezni. Biztos választ azonban csak akkor kaphatunk, ha már megfelelően nagy számban állnak majd rendelkezésre tesztalanyok, és a hasonlósági kísérleteket a többi európai nemzet közt is elvégezték.
Berenice Mayflower
A galurok a becslések szerint i.e. 120 körül alakíthatták ki első településiket a mai Skandinávia területén. Egy ismeretlen, holt nyelven beszéltek, ám azt sejteni lehet, hogy ez a nyelv többé-kevésbé a mai skandináv nyelvekre, a finnre, dánra, esetleg az oroszra hasonlíthatott (a nyelvcsaládok közötti kapcsolat itt csődöt mond a csekély adatmennyiség miatt). Néhány nyomot mégis hagytak maguk után. Mugli régészek több olyan temetőt találtak mumifikálódott holttestekkel, amelyek a mi vizsgálataink szerint egyértelműen mutatták mágikus tevékenységek jeleit. Ilyenek például az olvadt formában deformálódott csontok, amely (számunkra) egyértelműen a túlzott animágia-használat következménye; a sírokba helyezett bájitalos palackok, amelyekben még aszalódott főzet maradványokat is felfedeztünk. A muglik természetesen mindezen jeleket megmagyarázták valamilyen „racionális” dologgal. Az imént említett jelenségeken kívül számtalan van még, az összes felsorolásától most eltekintenék (a Transzformációs szemle hasábjain további érdekes információk találhatók).
Nomád életmódot folytató – mondhatni – őseink fából és agyagból tákolt épületekben élhettek. Állatokat nem tartottak, inkább vadásztak, halásztak és gyűjtögettek. Gyakran vándoroltak, és ahogy a kutatások haladnak, egyre inkább úgy tűnik, hogy tisztában voltak varázstudományukkal. Vándorlásaik során egészen messzire, a mai Franciaország középső vidékeire is terjesztették képességüket. Tőlük ered a vérfarkas kifejezés is. Mint fent említettem, a galuroknak különleges tehetségük volt az animágiához, és a legtöbbjük valamilyen erdei állat, legtöbbször farkas képét tudta magára ölteni. A környező népek ezt később keverték a vérfarkasokkal (ezzel a problémával mai diákjainknak is sokszor meggyűlik a baja). Ez a tévhit leginkább a britek között hódított.
Amiért a galurok számunkra érdekesek, az a genetikai állományuk. Még nem sikerült feltérképeznünk azt a gént, vagy géncsaládot, amely felelős lehet a mágikus képességek kialakulásáért, mivel ezen eljárások rengeteg mugli technikai tudást igényelnek. Azonban már a mumifikálódott holttestek vizsgálatakor varázstalan társainknak is feltűnt az érdekes genomiális szerveződés, amelyet ezen testek mutattak. Ők ezt különböző mutagén anyagok hatásával, és a környezet viszontagságaival magyarázták. Ám számunkra ez egy hatalmas lépés lehetne abban, hogy kiderítsük, mitől is vagyunk olyanok, amilyenek vagyunk. Vajon a varázslás képessége valóban egy képesség, egy plusz, vagy csupán egy véletlen genetikai hiba eredménye?
Minden esetre tudósainknak az európai népek közül tízben már sikerült kimutatni a hasonlóságot a galurok szervezetével, már ami a varázslókat és boszorkányokat illeti. Meglepő módon az északi népeken kívül az olaszokban és az írekben is kiemelkedően magas volt ez a hasonlóság. Hazánkban még folynak az ezzel kapcsolatos vizsgálatok. Eddig 115 alanytól vettek vérmintát, az eredmények még feldolgozás alatt állnak, de idáig a magyar és galur varázslópopulációk közt 30%-os azonosságot véltek felfedezni. Biztos választ azonban csak akkor kaphatunk, ha már megfelelően nagy számban állnak majd rendelkezésre tesztalanyok, és a hasonlósági kísérleteket a többi európai nemzet közt is elvégezték.
Berenice Mayflower
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése