Viva Espana!

Ahogy megérkeztem a hoppanálásomból Spanyolországba, azonnal a szemem elé kellett kapnom a kezem. Száz ágra sütött a nap, és a meleg taláromat is lekényszerítette rólam a derűs időjárás. Egy kedves nyugdíjas spanyol boszorkányhoz, Rosario Perezhez látogattam el Madridba. A hölgy az egyik magyar ismerősétől hallott az újságunk ezen rovatáról, és mindenképpen szeretett volna megosztani velünk érdekes tudnivalókat spanyol honról.
Az ország lakosságát több népcsoport alkotja. A legjelentősebbek a kasztíliaiak (a lakosság 72%-a), az asztúriaiak, az aragóniaiak és az andalúzok. Rosario is kasztíliai, és nagyon büszke a származására. Mint megtudtam, volt rá oka, hogy felkeresett, ugyanis megboldogult mostohabátyja az egyik befolyásos spanyol varázslócsalád, a Castillo família tagja volt. Rengeteg fényképet mutatott, amin bátyja, Jorge integetett széles mosollyal az arcán, szerettei körében.
A Castillo család története egészen a kora-középkorig nyúlik vissza. Nekik köszönhetünk egy fontos, a spanyol mágusháztartásokban igen gyakran használt technikát, a viasztábla-számlálást (gyakran emlegetik viasztábla órának is). Ezzel a módszerrel egy bűbáj várható „élettartamát” lehet viszonylag nagy pontossággal megjósolni. Mint tudjuk, a különböző varázslatok hatékonysága és tartóssága nagyban függ attól, hogy a létrehozójuk mennyire gyakorlott az elvégzésükben. A módszer lényege, hogy viaszból öntenünk kell egy 24x24 cm-es, vékony táblát, majd azt bemélyedésekkel felkockázni 1x1 cm-es daraboka. A feldarabolt tábla tetejére, minden sorra és oszlopra helyeznünk kell egy-egy boszorkányfű-lébe áztatott madzagot (ügyeljünk rá, hogy ne a kockák közé, hanem a tetejükre tegyük!). Ezután mutassunk pálcánkkal a madzag egyik végére, mondjuk ki a Muestra szót, majd a vizsgálni kívánt varázsigét. A madzag pár percen belül sisteregve égni kezd, és addig a beosztásig halad, ahány óráig a varázslat hatni fog. A táblát természetesen más beosztásokban is ki lehet alakítani, de mindenképp viaszból kell készíteni.
Rosariot elkísértem aznap bevásárolni a helyi varázspiacra és meglátogattuk egy kedves barátját, Carlot, aki szintén mágus. Vándorjósként dolgozik, mesterségét (nem meglepő módon) Indiában tanulta ki. Ámulatba ejtő volt, ahogyan újdonsült ismerőseim szemrebbenés nélkül varázsoltak az utcán a muglik előtt úgy, hogy azok észre sem vették a dolgot. Irigykedve néztem azt a profizmust, amivel teljesen nyugodtan és hihetetlenül gyorsan elvégezték a begyűjtő bűbájt, gyújtották fel a lámpákat – és mindezt tökéletes pontossággal.
„Tudod, kedveském, mi már megedződtünk itt. A lakótelepen élünk, így ha akarnánk, se tudnánk elrejteni a képességeinket. Ezért azt a megoldást választottuk, hogy sokat gyakorolunk, már egészen kicsi korunk óta. Végül olyan szintre fejlődtünk, hogy a legtöbb varázsigét már nonverbálisan is használni tudjuk. És ezzel nem vagyunk egyedül.” – mondta Rosario, amikor rákérdeztem a dolog hátterére.
A varázspiac egy bozótos mögött terül el. Kapni ott minden bizarr dolgot, amit csak egy hazai mágus el tud képzelni. A porított gyíkfaroktól kezdve a különböző spanyol jellegzetességekig, mint a chilis Colorado-bogár (varázstüzekhez kitűnő), vagy a befőttes üvegben árult polipszem. Sőt, még egy tapast kínálgató kisfiúval is találkoztunk (a tapas az előételként fogyasztott apró tengeri falatokból vagy kolbászból készített falatkákat jelenti, amihez sört, bort, vagy sherryt isznak). A Rosario lakásához visszaérve készített nekem paellát, és desszertként néhány ropogós churrot, amit forró csokoládéval tálalt. Varázslatos volt!
A hoppanálásom helye felé tartva vendéglátóm a spanyol bikaviadalokról csak szűkszavúan nyilatkozott. Annyit elárult, hogy ez a szokás valójában a varázslók nevéhez köthető, és egyik társunk sem büszke rá az országban. Állítólag két varázsló fivér animágiát tanult, és mikor kiderült, hogy mindketten bikává tudnak változni, elégedetlenkedni kezdtek. Mindkettő erősebb állattá akart válni a másiknál, s ez odáig fajult, hogy bika alakban összeverekedtek, és mindketten csúfos véget értek. A többi körítést a vörös lepellel már a muglik tették hozzá. Búcsúzóul megbeszéltem Senora Perezzel, hogy legközelebb ő látogat el hozzánk, és a finom spanyol ételekért cserébe megkóstoltatjuk vele a mi csípős paprikánkat és gulyásunkat.

Berenice Mayflower